Alapvetően bírom az olyan filmeket, amikben a könyvek vannak a középpontban, de egy valaha volt könyvmolytól ez nagyjából el is várható. Az meg különösen izgalmasan hangzott, hogy adott egy thrillernek definiált film, amely középpontjában a könyvek, pontosabban egy konkrét könyv áll. Egy könvv mind felett... de ezt hagyom is, ki nem állhatom a Gyűrűkúrát. A mai ügydarabot a témája mellett meg azért néztem meg, mert az egyik főszereplője, sőt, mint a végére kiderül, a főszereplője az az Alex Lawther, aki A kibaszott világ vége című (általam már többször méltatva emlegetett) Netflixes sorozatban akkorát ment.
A Teljes titoktartás című tavalyi francia-belga film nagyjából egy ilyen könyves thrillert ígér. Az alaphelyzet az, hogy van egy sikeres könyvtrilógia, melynek épp elkészült a harmadik része, és szimultán fordítják kilenc nyelvre. De nem ám olyan hebehurgya módon, hogy a fordítók megkapják a kéziratot, és határidőre küldik a folytatást, hanem kifejezetten katonásan, valahol a titkosszolgálati és a maffiamódszerek határterületén. Vagyis a kilenc fordítót beterelik valami vidéki kastély alatti atombunkerszerű világvége-protokollba, ahol fegyveres őrök felügyelete alatt kell fordítaniuk a bunker könyvtárszobájában, elvágva a külvilágtól, sőt a kéziratot nemhogy a bunkerből nem vihetik ki (amúgy sem léphetnek ki onnan), de a szobából se. Nincs hálózat, nincs telefon, nincs semmi, mégis megjelenik a neten az új regény első tíz oldala, és akkor indul a krimi-szál: ki a fene lehet a hacker? Ki szivárogtatja ki a szöveget, és zsarolja meg a kiadót? Ki aludt a villany?
Az egész egy high-tech környezetbe helyezett Agatha Christie történet, egy maréknyi összezárt ember egymás közt próbálja lejátszani, hogy melyikük lehet a hunyó. Jönnek a múlt titkai is, felsorakozva a jelen titkai mellé, például senki nem ismeri a világ legsikeresebb regénysorozatának szerzőjét, ő csak egy név, de azt sem tudjuk, van-e mögötte valódi személy, vagy személyek. Az mindenesetre biztos, hogy a bunker egy rendes föld alatti luxus koncentrációs táborrá kezd válni, maga a film pedig egy egyre nagyobb viccé. Mert az nyilvánvaló, hogy nincs a világon olyan sikerkönyv, ami megérne ekkora felhajtást, a kilenc fordítót egyre inkább terroristagyanús fegyencekként kezelik, éheztetik őket, lekapcsolják a fűtést meg a villanyt, elzárják a vizet, csak hogy kiderítsék, ki lehet közülük a szivárogtató. Mintha valami népszerű ponyvaregény következő kötetét lenyúlni az legalább is egyenértékű lenne az atomháború kirobbantásával.
És ezért itt most fordítva működik az ismert bon mot, reméljük hogy ez vicc, mert komolynak rém gyenge lenne. Maga az író, akit a kiadóján és a nézőn kívül senki sem ismer, az egyetlen valódi ember a történetben, ő az egyetlen, aki tényleg átlátja, hogy fél- vagy egészen katonai módszerekkel kultúrát teremteni nem, legfeljebb termelni lehet, arccal mindig a pénztár felé. Ha tetszik, ebben az értelemben egyfajta tömegkultúra-kritika is lehet, sőt talán az is. Végül is rákérdez, hogy mégis mekkora felhajtást, mennyi nyomort ér meg egy mégoly bestseller is, tényleg annyira fontos egy félponyva kósikerkönyv, hogy atombunkert kell építeni köré? (Mellékszál: J. K. Rowling ha jól emlékszem két Harry Potter-kötetnél is meghúzta azt, hogy a regén első fejezetét maga tette közzé még a megjelenés előtt, méghozzá a hajléktalanok által terjesztett, és bevételeivel a hajléktalanokat segítő Big Issue magazinban, hogy ezzel is segítsen feltornászni a alap eladásait karácsony előtt. Szóval a való életbe lehet ezt így is. És a való életben a menő könyvkiadók egyúttal nem pszichopata maffiózók is, legalább is nagy általánosságban.)
A Teljes titoktartás amúgy jó kis film, a történet sokszorosan meg van tekerve, és leszámítva a röhejes kiindulópontot, tényleg tala van feszültséggel. A megfejtés (ami úgy kétharmadnál azért már kiderül) pedig megint csak Agatha Christie-t idézi, bizonyos szempontból az egész egy Gyilkosság az Orient Expressen -utánérzés. Poirot az nincs benne, de arra kérdésre, hogy végül is ki a tettes, az a válasz, hogy hát majdnem mindenki, pontosabban szólva igazából senki. Pont mint az életben: mind bűnösök vagyunk egy haragvó isten kezében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése