2020. december 23., szerda

Láttam jönni?

A Látlak, már önmagában is egy bosszantó filmcím, mert amikor kerestem róla valami tudnivalót, rögtön egy másik filmet guglizott elém az internetes világháló. Mert a csodás hazai forgalmazók két filmet is futtatnak ezzel a címmel, az egyik a 2018-as I Still See You, a másik meg  2019-es I See You, és én az utóbbit tekintettem meg. De tényleg, a korábbinál mi a frász miatt nem lehetett normálisan lefordítani a címet, azaz hogy Még mindig látlak, he?
Nem is értettem, a leírásokban miféle szellemekről beszélnek, mikor szellemek (kísértetek, vámpírok, farkasemberek, hódvakondok és asztrális vérnyulak) egyáltalán nem voltak benne, nyomokban sem. Sőt, semmi természetfeletti, ez a film egy remekül összerakott thriller, pont annyira csavarral, hogy tudhassuk, de ne sejtsük a slusszpoént. (Mert ugye az a gyanús, aki nem gyanús, és naná hogy ő a szadista gyerekrabló-sorozatgyilkos, és mindenki aki gyanús, csak kevésbé vagy súlyosabban megzakkant áldozat.)

culturecrypt.com

Vagyis ez egy krimi, viszonylag kevés vérrel, három részben elmesélve, úgy is mint: bonyadalom, megoldás, megoldás kukázása - apokalipszis, a szó eredeti, kinyilvánítás, feltárulás értelmében.
Mert eleinte csak azt látjuk, hogy a zűrös felső-középosztálybeli, kertvárosi család házában különös, természetfelettinek látszó dolgok történnek, aztán második nekifutásra, az addigiakat egy másik perspektívából újranézve kiderül, hogy nincs itt semmi misztikum. Van két fura fiatal (talán már pont nem tini), akik beköltöznek a vendégszobába, persze  lakók tudta nélkül, és ők kézikamerázzák végig a sztori kibomlását, hátulnézetből.

És aztán, mikor már az hiszi az egyszeri néző, hogy oké, értjük a lényeget, megvan a megfejtés, akkor gyanús lesz, hogy de még rohadt sok van hátra száz perc közeli játékidőből. Szóval jőni fog, mert jőni kell az nagy fordulat, ami amúgy is jár nekünk, ha már ne véletlenül ismeretlen színészeket bámultunk eddig, meg Helen Huntot, aki igazán ijesztőre öregedett. (Ötvenes évei közepén egy félresikerülten plasztikázott hetvenesnek néz ki, de legalább passzol a film zsáneréhez.)
Szóval a fordulat érkezik, részletekben, de tempósan adagolva, és bár nem esik le tőle az állunk, de cserébe minden elem a helyére kerül, nem hagy maga után megválaszolatlan kérdéseket. Ami egy ilyen darabnál nálam komoly pluszpontokat ér.

És a jutyúbon fent van a teljes film itt, szinkronosan, legalább is per pillanat. ez meg az angol nyelvű előzetes:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése