2020. december 20., vasárnap

Díját-adó

 Olvastam a helyi ingyenes újságban (mellyel rendszeresem szennyezik a postaládámat, az „egy oldal állami hirdetés, egy oldal kormány/polgármester felszopás“ szerkesztői koncepciója mentén), hogy idén díjazták a megye legjobb iskolarendőrét is. Valami csaj lett a kitüntetett, de részletek nem derültek ki a nagy eseményről, úgyhogy én egy Oscar-gála szintű szmokingos-nagyestélyis ceremóniát képzelek el.
Ahol a teljesen megilletődött rendvédelmi hölgy feltipeg a pódiumra, zavartan vihogva  átveszi a díjjal járó oklevelet és sajátmárkás teszkó gazdaságos ajándékcsomagot, miközben integet a biztonsági kamerának, hátha nézik az ismerősei. Mondjuk mert a helyi tévé nem vonult ki, így kénytelen a térfigyelő rendszerre fanyalodni, de hátha van a túloldalon egy-két kolléga.
És ekkor jön a félperces köszönőbeszéd:

„Nagyon örülök ennek  a díjnak, igazán nem is számítottam rá. Szeretném megköszönni szüleimnek és tanáraimnak, miattuk nem tanultam tovább, és lettem rendőr, valamint szeretném megköszönni a túlkoros nyolcadikosok „Seggbőlszájba“ folyosói bandájának a sok remek ürügyet, mikor intézkedéseket foganatosíthattam. Szakmailag. Jó érezni, hogy sokaknak fontos a munkámra számítás, úgy a tanerőség, mint a lakóság körében. Hobbim a virágkötészet és az ikebana, már ha nem ugyanazok, szeretek környezetvédelmezni, és szeretném ha a világbéke... Ja, ezt nem ide...“

hu.ign.com

És ha már fegyveres testület, nyilván van díszszázad is, akik célzott lövésekkel támadják a csillárokat, díszsortűz jelleggel, szakszerűen, ami egy fokkal jobb, mintha az iskolarendőrök népi zenekara húzná el a diákok nótáját.
De hát ez van, kis hazánkban különösen szeretnek magukat fontosnak képzelni igyekvő emberek, díjakat átadni egymásnak. Feltéve, hogy később nem jelentkezik a NAV, beszedni a díját-adót is. 
Ennél már csak a tripla áron épített autópályák kilométerenkénti, csoportosan és tettestársként elkövetett szalagátvágása szimptomatikusabb a magyar néplélek szempontjából, meg persze az viccesebb is, amennyiben a sírva (átkozódva) vigadás annak számít.

index.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése