Éjféli pusztulat

Az "utolsó ember a Földön" tematika elég régi húzása a legkülönfélébb filmiparosoknak, és olyan nagyon nem is lehet mellényúlni vele. Nagyjából Robinson Crusoe óta kulturális mém az egyedül maradó ember, az egyetlen túlélő, aki persze aztán sosincs egyedül, elvégre az őskép Robinsonnak is lett egy Péntekje.

Az Éjféli égbolt sztorijában pedig maga Klúni György marad egyedül (de annyira, hogy neki kellett rendeznie is a filmet), ez esetben nem egy lakatlan szigeten, hanem egy sarkvidéki kutatóállomáson. Ahol addig sem volt tömeg, de a globális kihalás lokális nekibuzdulása után, mikor a többiek (nyilván a pusztulásba) evakuálnak, pláne nem. Ez Klúnit annyira nem rázza meg, ő alapvetően egy magányos farkas (inkább medve), bírja az egyedüllétet, meg az elszigeteltséget, ezért is ment a jégre kutatni, és így, nem mellesleg,  neki jut az összes babkonzerv is. Ja, és halálos beteg amúgy, szóval marad inkább egyedül, sok rezsije már amúgy sincs az életre, így meg nyugodtan piálhat és nézhet komoran maga elé,  nyálas zenékre.

Persze neki is eljön egy Péntek (lehet, hogy csütörtökön, fene tudja), ez esetben egy kiscsaj, aki túlélte  a Nagy Rejtélyes Valamit, amitől mások - gyakorlatilag a komplett emberiség -  a kihalás szélén túlra sodródtak. A túlélése meg leginkább abban áll, hogy ottfelejtették a bázison, hátha az egyszeri néző nem kérdezi meg, hogy de egyáltalán mit keresett ott, meg ki az felnőtt, aki a nagy kapkodásban elfelejti bedobozolni a lányát? De ha már így alakult Robinzon Klúninak a lánnyal is kezdenie kell valamit, egy olyan pasinak aki nem hogy soha nem volt apa, de nem is érzi magát alkalmasnak, belecsöppenni ebbe a szerepbe. Ráadásul már eleve nagypapa korú/kinézetű, korábban biztos kimaradt egy dobásból.

port.hu

Hogy mi az a rejtélyes katasztrófa, amiben mindenki elhal, az pont nem derül ki a filmből (meg gondolom az alapjául szolgáló regényből sem), mert egyszerűen nem érdekes, a sok humanoid elhullik, mint tél közeledtével a legyek, oszt' jónapot. A hangsúly itt az emberi drámára, az extrém helyzetre adott reakciókra van helyezve, teljesen Hollywood-kompatibilis módon.

Mert ahhoz azért nem elég bevállalós a történet, hogy két túlélőt kövessünk a hómező előterében, nagyjából két órán át, úgyhogy kell egy párhuzamos szál is. Ez esetben egy űrexpedíció, amely épp hazafelé tart a Jupiter egyik nemrég felfedezett, esetleg lakhatóvá tehető holdjáról, de nincs kapcsolata a Földdel. Nem tudják, de egyre inkább sejtik, hogy azért nem, mert egyszerűen nincs már senki odalent, aki venné az adásukat.

De az Augustine névre hallgató Klúni túlélő (feltehetően a megénekelt Ódulíber Augusztin rokona) azért megpróbálja a lehetetlent, hogy szóljon nekik, a maga sem tudja miféle tragédiáról. Egyúttal megpróbálja elpasszolni a kéretlen gyereket is, a már távozott kollégáknak, de neki sem válaszol senki. Aztán nagy nehezen összejön a kapcsolat, az űrhajósok a zűrben meg kezdhetnek dilemmázni, hogy akkor most visszaforduljanak-e, hogy megpróbáljanak a K-23 holdon új emberiséget ádámévázni. Ha már az egyikük amúgy is terhes. (Aki ráadásul Felicity Jones, ami nem lehet, mert láttam meghalni a Halálcsillag terveinek ellopása kapcsán, a Rúzs Van című dokumentumfilmben. Bár kétségtelenül jól állnak neki az űrös dolgok.)

Az alaphelyzet felvázolása után jó darabig nézhetjük, ahogy az űrhajósok aggódnak az űrben, a kétfősre bővült Klúni meg szocializálódik a kiscsajjal, csak hogy legye súlya az egésznek. Emberábrázolás, jellemfejlődés, dramaturgiai hitelesség - ilyesmik járhattak  rendező fejében, aki ugye maga Klúni, a híres kávéreklám szereplő. 

Vannak flashbackek, múlton nyavalygás, jövőn aggódás, lassú beleőrülés a bizonytalanságba, de hát végül is ez nem sci-fi, ez egy dráma, annak meg rendesen meg van csinálva. És ha már dráma, nem várjuk feltétlen a happy endet, sőt elvárjuk, hogy hagyják a fenébe, amit előzékenyen meg is tesznek. Amúgy is remek ötlet volt a Netflixtől, hogy karácsonyra kitettek egy borongós világvége-filmet, a sokak számára ilyenkor menetrendszerű depresszióval jól lehet rezonálni rá. Stille Nacht-hoz elnémult bolygó, a mennyből meg nem az angyal jön el hozzánk, csak két, jobbára reményvesztett NASA-alkalmazott próbál meg landolni.

Jut eszembe, ennek is van egy kis csavar a végén, főleg a könnyzacskó-aktiválás miatt, de szót sem érdemel, a Star Wars óta tudjuk, hogy a világ milyen kicsi, és hogy mindenki valamilyen fokon rokon.