Reggel fél nyolc körül áthaladtam a szomszéd Aldiba, hogy vegyek akciós tejet, míg ki nem szorítja őket az országból a lázárjános alakú ménesgazda-kormánybiztos. Gondoltam be kellene mennem a bolttal egy épületben lévő postára is, van egy darab, még a héten feladandó sárga csekkem, de a posta csak nyolckor nyit, és addigra én már itthon ittam a reggeli tejeskávém. (Amiből látszik, hogy tényleg vettem akciós tejet.)
Viszont fél nyolckor már komoly mennyiségű gurulós néni őrizte az amúgy még zárt és sötét posta bejáratát, rövid ám tömött sorban, csak úgy izzott köztük a levegő, ahogy méregették egymást, hogy ki jött előbb, ki torlaszolja el szatyraival régebben a nemsoká megnyíló bejáratot. Komolyan, én ilyen, egymást izzó ellenszenvvel méregető, startra kész pozícióban feszülten várakozó népséget eddig csak fapados repülőjáratok beszállókapuinál láttam, akkoriban, mikor még nem nyomtak a beszállókártyára ülésszámot. Mert ott - a free seat rendszer miatt - amúgy ártalmatlan családanyák változtak percek alatt rövidtávfutóba oltott gladiátorrá, jelentős kézipoggyásszal, amit nem féltek használni. (A vicces persze az, hogy amikor már a legprosztóbb vizzernél is helyre szólt a foglalás, anyuék akkor is élet-halál harcot csináltak abból, hogy az elsők között jussanak fel a fedélzetre, gondolom egyrészt megszokásból, másrészt a jelentős kézipoggyászok miatt, mert a felső csomagtartó szabad vegyértékeiért továbbra is versenyezni kellett. Már akinek, én egy kis válltáskát vittem rendszeresen, amit becsaptam az előttem lévő ülés alá...)
Szóval a néni-kommandó reptéri szintű készültségben és szigorúan maszk nélkül csoportosult a posta előtt, bár nem teljesen világos, hogy miért jó az nekik, ha reggel nyolc magasságában elsők között adhatják fel a gázszámlájukat, vagy vehetik meg a heti lottót. Mi az, amiben a reggel nyolc különbözik mondjuk a délelőtt fél tizenegytől? A péksüteménynél még érteném, reggel még langyos a friss kifli, le kell csapni rá, de postán nem árulnak kiflit (pontosabban múlt héten még majdnem biztosan nem árultak), sőt kakaós csigát sem. Csokit mondjuk igen, de annál meg szerintem kifejezetten gáz, ha langyos, mert az ragacsos és gusztustalan, az embernek önkéntelenül is az jut eszébe, hogy te jó ég, valaki húzza már le!
És elhaladva a gurulószatyros elit alakulat mellett elcsíptem, ahogy egyikük épp azt mondja, ő azért jön ide ilyen korán, mert nap közben nagy a tömeg és sokat kell várni. Értem, tehát több mint fél órát vár a nyitásra, miközben én azt tapasztaltam, hogy a legsűrűbb csúcsidőben is tíz-tizenöt perc várakozás után el lehet intézni bármit. De hát néniék esetében a versenyszellem, az elsőség dicsőségének mindenek feletti óhajtása felülírja a racionalitást. Nyilván már hétkor, bemelegítve és rajtra készen várták az Aldi nyitását is, majd húsz perc alatt bevásároltak, és beültek a posta elé, hisz azt kis időt igazán kibekkelik már, nehogy később vissza kelljen jönniük, és pár percet sorban állniuk.
De persze lehet, hogy van az a lelki alkat, amelynek igen is megfelel a sorban állás, mert egyfelől azt érzi tőle az ember, hogy most csinál valamit (vár), de közben azért mégsem kell tennie semmi megterhelőt, fárasztót vagy zavarba ejtőt, miközben stresszelni sorban állás közben is pont olyan remekül lehet, mint bármely más valódi tevékenység kapcsán.
Én minden esetre majd holnap ebéd után megyek át a csekkemmel, addig majd itthon állok egyfős, szabályos tömött sorban, várva hogy a teknős előmásszon az ágy alól, vagy ihatóvá hűljön a kanna teám. Ez így praktikusabb, pláne mert a posta előtt nincs fotel, tévé, és vécé öt lépésre. Bélyegek viszont itthon is vannak, nagy albumokba rendezve, a polcon. Szép sorban, mondanom sem kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése