Kreatív-dekoratív elrettentés

Sosem értettem a karácsony közeledtével akut ablak-  és erkélydekorálásba kezdőket. Az első még talán kimagyarázható, egy kép hálószoba ablakán, amin egy alkoholista hóember épp a szantaklóz egyik rénszarvasát erőszakolja meg, üdvözült mosollyal a répaorra alatt (a háttérben pajkos gyerekek ütlegelik egymást száncsengővel) valóban szívet melengető lehet, ahogy átsüt rajta a reggeli nap, mi meg az ágyból élvezzük a kompozíció finom művésziségét. (A reggeli nap persze nyolc előtt nem várható, de az is csak egy másik évben, idén a napsütés már elmarad. Aki ilyesmire vágyik, költözzön egy felhőkarcolóba, de olyanba, ami felülről karcolja a felhőket, mert ott aztán mindig süt a nap. Kivéve éjjel, de olyankor nem is várjuk el.)

De mi értelme van az erkélykorlátra applikált fényfüzéreknek? A bent lakók számára nem sok, mert vagy bámulják, hogy de szépen is villog a sok színes égő, meg a ledes húsvéti nyúl (a télapó kifogyott, csak nyúl maradt, de van az a piros sapka, ami a pepsziből is kokakólát csinál), ám akkor nem látják a tévét, vagy megnézik a Valamilyenszíeeszáj legújabb epizódját, de akkor a nyúl odakint másoknak villog. Az ő pénzükből.

Vagyis a külső dekornak, - ami csak felénk jelenti a az ablakokat meg az erkélyt, rendes amerikai filmekben a komplett házat borítják be lámpákkal - egyetlen értelmezhető funkciója marad: mutatni magunkat urbi et orbi, azaz a városnak és a világnak. Hogy egyfelől vagyunk annyira jómódúak, hogy felvásároljuk a közeli kínai diszkont égősor készletének tizenöt százalékát, másfelől viszont annyi ízlésünk sincs, hogy féljünk használni.
Lakótelepi viszonylatban különösen vicces a zenélő égősor, ami egy hetedik emeleti, hatsávos főútvonalra néző erkély esetében tényleg maga az érdek nélküli öncél. Mert odakint, a karácsonyfát formázó villogó rettenet csak az arra tévedő madarak, meg a sarokban felhalmozott biszbaszok közt áttelelni igyekvő poloskák szórakozását szolgálhatja. Ami - valljuk be - szép gesztus a városi fauna eme alulértékelt, de felettébb lenézett tagjai felé, de hát karácsonykor ez is belefér.

Valahogy úgy működik ez, mint a gótikus katedrálisok oromzatán a szobrok. Olyan magasan vannak, hogy senki sem látja őket rendesen, mégis az utolsó apró részletig ki vannak faragva, hisz Isten azért látja, és a katedrális igazából az övé, az emberek csak használják. Így aztán a sokadikon sokkoló villódzás sem a lakóknak szól, a járókelőknek is csak részben, mert aki akciós kínai ledekkel nyomatja a Stílenahtot egész esete az erkélyén, az magasabbra tekint, az égi szférák transzcendenciájának irányába. Vagy csak nagyzolni akar, mint a Másfél Szobás Birodalom dicsőséges imperátora, kinek hírneve lépcsőházra szóló, jelleme kétes, ízlése és arányérzéke meg proli, de a sértő értelemben.

És a szánalmas kísérletek mellett vannak a szimplán bénák, mikor ez lesz a nem szándékolt végeredmény:

24.hu

Egyértelmű, hogy ház lakói ( a lelkes gyerekek amúgy) azt írták ki a fedett veranda (vagy mi) ablakaira: hogy "Let It Snow!", csak az architektúra adottságai miatt nem jól jött ki a tagolás. Így a hát büszkén hirdeti, hogy "Tits Now" azaz Ciciket most! 
Vagy Cicik most, ennyiből nem egyértelműen felszólító mód, de annak viccesebben hangzik, a környéken kutyasétáltató nénik kontextusában főleg.

Csak Mrs. Goldstein, a szomszédban lakó nyugdíjas csirkefeldolgozó ne értse felszólításnak, és pláne ne vegye komolyan, magára nézve...