2020. december 13., vasárnap

Antant alternative

Kubatov Gábor közismert fideszes főszerszám, megbízható eszköz a főnöke kezében. Ha Bayer Zs. a kalapács, és Kövér L. mondjuk az ütvefúró, akkor Kubatov nertárs a csavarhúzó-fázisceruza, aki megszereli a dolgokat, és ügyel rá hogy felcsútit ne bassza agyon az áram. Idő előtt.

És mint minden rendes szerszám, ő is lojális végrehajtó, aki közben remekül tudja ismételgetni az arra a hónapra kormányszinten felböfögött sötét ostobaságokat, ami arrafelé szükséges, bár önmagában nem elégséges feltétele a pártkarriernek. Plusz Kubatov a fradi nevű plebejus valláspótlék világi felügyelője is, ami nyilván bizalmi állás a Nemzeti Szarunkrátok Rendszerében, és nagy karrier egy közepesen műveletlen, egykori autószerelőnek. (Igen, azóta szerzett kommunikáció-salátabár szakos diplomát is levelezőn, 2012-ben, de hát megnéztem volna azt a főiskolát, ahol akkor nem mernek diplomát adni egy neki.)

Viszont sokévnyi pártmunka után már önálló gondolatai is támadnak, amiket nem fél megosztani a nagyközönséggel, pedig oka az lenne rá. Most például olyat szólt, hogy ha a felcsúti döbrögi tárgyalt volna Trianonban, az antant országok felét Magyarországhoz csatolták volna. (Helyesen amúgy: a Trianonban, mert az ugye nem egy település, hanem egy épület a versailles-i palotakomplexumban, konkrétan a Kis-Trianon palota.)

Na most ez a trianonozós sületlenség minden szempontból kínos. Mert lehet, hogy Kubatov komolyan gondolja, ez esetben menthetetlenül hülye, vagy csak akart valami nagyot mondani a heti piros pontjáért, ekkor viszont egy alávaló, ócska kis seggnyaló, messze a valóságtól, de közel a vezér végbeléhez. Egyik opció sem lehet pozitív számára, de talán az első a kevésbé kellemetlen. Mert egy nettó hülyét még lehet akár szánni is, de egy seggnyaló simán csak bűzlik munkája gyümölcsétől.

Várom amúgy a téma részletesebb  kifejtését. Az antant-országok melyik feléről lett volna szó, mit kezdtünk volna azzal, hogy a magyarok törpe kisebbséggé válnak kontinensnyi kiterjedésű országukban, és egyáltalán, mióta szoktak győztes országokat a vesztesekhez csatolni? Az már csak hab a torkán, hogy a hármas antantból legfeljebb Oroszországot lehetett volna hozzánk csatolni, tekintettel arra, hogy a britek meg a franciák akkoriban sem bírtak határosak lenni velünk. Az oroszokat meg nemigen kedveltük akkoriban, a fenének kellett volna Szovjet-Oroszország (a Szovjetuniót csak 1922 decemberében alapították meg) Leninnel és szorgos kis elvtársaival. Persze ez mára megváltozott, hisz újra van cár, legfeljebb nem úgy hívják, de attól még fontos szerepmodell a hazai viktátornak.

hu.wikipedia.org

És persze várjuk az újabb nagyívű analógiákat, hasonlatokat és metaforákat, és szerintem ideje lenne már komolyan elővenni az alternatív történelem kérdéseit is. Schmidt Mariska terrorházi történész és önjelölt politikai véleményvezér például már pedzegette a múltkor, hogy azért az nem is olyan biztos, valójában kik nyerték meg az első világháborút. Szóval lehet hogy mi, csak ugye a komenisták elhazudták fényes győzelmeinket, a huszáros lovasrohammal megnyert tengeri csatától az ellenségnek vérhasjárványt okozó diverzáns gulyáságyúkig. (A nemzet Mariskája megfejtése amúgy annyi, hogy a második világháború és a hidegháború már véget ért ugyan, de az első még tart. Aha, és tessék mondani, szedi rendesen a néni a gyógyszert, amit a téveszmés zavaraira tetszett kapni?)

Ehhez képest Kubatov nertárs még két lábbal áll a földön, csak épp a szokásosnál látványosabban kombinálja butaságot a szolgalelkűséggel, de ő is bármikor átbillenhet a téveszmék hímes mezejére, ahol már komolyan hiszi is, amit most még csak a szájával mond. Eljöhet még az idő, mikor már fölényes mosollyal állítja, hogy a felcsúti járt először a Holdon, sőt ő töltött ott először kolbászt, ő állította meg Napóleont Waterloo-nál, és szintén ő az, aki 1066 óta folyamatosan vívja a hastingsi csatát, csak ennek köszönhető, hogy a Brit-szigeteket még nem vonatták át a Csendes-óceánra a japánok.

A határ a csillagos ég, pedig a józan észnek kellene annak lennie, meg valami elemi kulturáltságnak. De nem megy, mifelénk a hatalom a műveltséggel fordítottan arányos, a gátlástalansággal meg egyenesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése