Legalább is én így fordítom az indian streeet metal kifejezést, amely minden bizonnyal olyan amerikai őslakosokra utal, akik indokolatlanul Ázsiában tartózkodva utcai fémhulladék-gyűjtéssel foglalkoznak, mintegy szembe köpve dicső őseik (Winnetou, Ülő Bika, Ond, Kond, Kuka... és Ringo, meg... Bob) szellemét.
Aztán kiderül, hogy ezek az indiánok annyira jól álcázzák magukat, hogy tisztára helyinek néznek ki, és igen zokon veszik, hogy leindiánozzák őket, mikor mind Új-Delhi őslakosai. Ezért aztán dühösen és hangosan kiabálnak az utcán, miközben folyamatosan mennek valahova, van aki ráadásul gitározva:
Felmerült bennem a gondolat, hogy igazából azért dühösek, mert nem bíznak benne, hogy odatalálnak a megbeszélt helyre, ahol már a padon fuvolázik az egyik csávó, de azért csak megérkeznek. Hogy ez pont ott van-e, ahol a jócsajok rázzák a traszgender fickóval, az nem egyértelmű, de mindegy is, hisz igazából nem ezért szaladt fel a vérnyomásuk. Mert amikor a Kopasz találkozik a Szakállassal, ugyanúgy kiabálnak tovább, sőt sokkal határozottabban mutogatnak. Valószínűleg az életükből van elegük, amúgy generálisan, mert a kopasznak láthatóan tele van már a töke a nyomorult gettóval, a szakállasnak is valamivel, de az ő világfájdalmát nem bírom beazonosítani, a (talán) hindi szövegét akkor sem értem, ha feliratozzák.
A klippesített zenekar amúgy a hangzatos Bloodywood névre hallgat, és tényleg, ha nem ilyen nyomokban reppelős metálban tolják el az anyagot, hanem csengettyűkkel, meg fejhangon visító lányokkal, rögtön mehetne a cucc egy bollywoodi film indokolatlan és felesleges zenés-táncos revübetétjének.
Ami nagy baj lenne, minimum két okból is. Először, mert nem bírom a bollywoodi filmeket, felmegy tőlük a vércukrom, belassul az emésztésem, és annyira tönkrevág idegi alapon, hogy már ímélben is el tudom kapni tőle a koronavírust. Ráadásul egy ilyen mozgókép egységnyi idő alatt több agysejtet pusztít el, mint az intravénás házipálinka.
Másodszor pedig, mert pont jó ez így, érzem benne a kultúrkritikát, egyébként nem véletlenül. Mert a zenekar alapítója, Karan Katiyar a tényleg az agyirtóan sablonos-ostobácska bollywoodi filmdalok paródiájával kezdte, és csak később találkozott a másik oszlopos taggal, Jayant Bhadula-val, akivel már közös missziójuknak tekintették a popzene elpusztítását, a maguk szerény művészi eszközeivel.
Melyhez innen kívánok nekik sok erőt, és egészséget, egyúttal kifejezve sárguló irigységem, mivel hogy nekik legalább van életcéljuk.
en.wikipedia.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése