Ebéd után vettem a bátorságot, és megtekintettem a 907-es pozsonyi csatáról szóló animációs autodafét, amelynek keretében nyilvános megszégyenítésre került az animációs műfaj maga, a "történelmi emlékezet" nevű bizonytalan állagú mentális massza, valamint a néző, akit itt egyértelműen egy kissé retardált óvodásnak néztek az alkotók. És bevallom töredelmesen, én ezt a moslékot nem bírtam végignézni, a közepénél kihaladtam a konyhába, hogy némi kókuszos keksszel és teával nyugtassam le a központi idegrendszerem. A lakásban járőröző teknős meg a fürdőszobába menekült.
Az egész ott kezdődik, hogy hát ezt nem a Pixar csinálta, hanem a Magyarságkutató Intézet névre hallgató kormányzati, történelmi narratíva- és ideológia-összeszerelő melléküzemág.
Ennek megfelelően a látvány olyan, mint egy alsó-középkategóriás videojáték túlhúzott intrója, valahonnan 2008 környékéről, amiben darabos mozgású, rezzenéstelenül bábufejű törzsi magyarok győznek fényesen a bajor frankok ellen, miközben a pixelekkel szemben azért rendre alulmaradnak. A köznyelv ezt simán gagyinak hívja, de a filmelmélet tudományos szakzsargonjába úgy szokás nevezni az ilyesmit, hogy kurva szar.
A történelemhez persze semmi köze, főleg mert arról a bizonyos csatáról annyi tudunk, hogy mikor volt, sejtjük hogy hol, és tudjuk, hogy a magyarok győztek. De ennyi, tényleg pár mondatnyi infó van néhány kódexben, így aztán a magyarságipari alvállalkozók csak saját lelkükben, romantikus fantáziáik körében kutathattak magyarságot, meg valami sztorit, amit jelentős közpénzért a monitorra lehet hányni. és hát a végeredmény annyira kínosan szánalmas, hogy igazából nincs mit kritizálni rajta. tekintettel arra, hogy az értelmes kritikához kell valami értékelhető kulturális teljesítmény, de ez itt alatta marad mindennek.
Történet igazából nincs, csak valami nagyjából összetákolt, hülye pátoszba és félreértett mítoszokba fojtott alternatív törióra, egy idegesítő narrátorral (mert a szereplők nem beszélnek, ahhoz több színész kellet volna, meg hogy legyenek arckifejezéseik), és az egész alatt hol halkabban, hol hangosabban, de végig szól valami tutulós-nyekergős kvázi-sámánzene. Amitől nekem már tíz perc után tikkelni kezd a jobb szemem, gondolom azért nem a bal, mert ez egy vállaltan jobbos kurzusdarab. Olyan is, mint már írtam fentebb. (Kicsit barna, kicsit büdös, nem halunk bele, de a mi fejünkre szarták.)
Komolyan, már vártam, hogy a magyarok táncoljanak egyet a barackfa alatt, miközben talpaik összeérnek (ha valaki még emlékszik eme szörnyalkotásra), annak örömére, hogy megérkeztek Afrikából, a sumér rokonoktól. Az Afrika-szál elég explicit módon jelenik meg, amennyiben Árpád outfitje hangsúlyosan tartalmaz zebra meg leopárd-kiegészítőket, de lehet hogy a csata-kreditjeiért később szerezett még be pandaszőr süveget is, csak hogy az ázsiai eredet híveinek is jusson valami.
És ez csak egy példa, valójában ilyen az egész. (A ProstiSrácok persze elélveztek tőle, de az ő ízlésük csak annyiban mérvadó, hogy mit ne nézzek/olvassak, másfelől nekik bármitől feláll, minek kapcsán leírhatják, csupa nagybetűvel, hogy Turul Nemzetség. Hát, egészségükre!)
Ha ezeknek ez a magyarság, az őstörténet meg úgy általában a tudományos ismeretterjesztés, akkor mindenki meneküljön, amerre lát. A franc se gondolta volna, hogy egyszer még megengedően nosztalgikus hangulatban emlegethetjük, ahogy Koltay G. Honfoglalás című közröhejében rohamra indul a rettegett, 8-12 fő besenyő sereg. Ahol amúgy Franco Nero volt Árpád, kinek színészi nagysága immár megkérdőjelezhetetlen, ezzel a virtuális fabábuval szemben, akiből persze sosem lesz már igazi kisfiú:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése