Már unom az úgynevezett 'ünnepeket'. Mert ilyenkor leáll a világ, hírek helyett szirupos karácsonyi történetek meg tuti halászlé-receptek jönnek csak szembe, de engem nem érdekelnek. A tévék ugyanazt a húsz filmet cserélgetik egymás között, hogy egyik csatornán se menjen le hatnál többször e két hét alatt a Reszkessetek, betörő a bérgyilkos szomszédom igazából szerelmes albérlője 3.
Gyakorlatilag az összes rendszeresen olvasott hírportálom téli szabadságra utazott Alibi-alsóra, érdemi tartalom helyett nettó redundanciát szolgáltatnak, verbál-vizuális fehérzajt, komolyan mondom, már ott tartok, hogy száz évvel ezelőtti angol kisregényeket olvasok, kardigánban! És egy idő után már azon is hajlamos vagyok izgulni, hogy akkor Lady Gonorrhea kivillantja-e kacéran a bokáját Angusnak a skót kertésznek, mikor a csűr mögé menekül a helyi templom kórusának ünnepi kamarakoncertje elől.
Ilyenkor persze rendes űroperákat kellene olvasnom, de nincs itthon olvasatlan, ami persze nem zárja ki, hogy ha elegem lesz a bohém londoni költőkből, meg a platánok alatt teázó vidéki kisasszonyokból, ne vegyem elő Iain M. Banks valamelyik könyvét. Az Ellentétek nem jöhet szóba,arra még eléggé emlékszem, A hidrogén-szonátát többször is, angolul is fogyasztottam, valószínűleg marad a Közelkép, az már kellően kikopott a fejemből, csak annyi rémlik, hogy az egyik történetszál a virtuális, off-shore Pokolban játszódik, többek közt a csontzúzó malomnál a vértó partján. (Bár jobban belegondolva elég jelentős mennyiségű horroripari mozgóképes matyóhímzést műélveztem mostanában, úgyhogy lehet, elalvás előtt mégis A félkegyelmű lesz Dosztojevszkijtől, bár Miskin hercegen - együttérzés helyett - túl könnyen felhúzom magam.) De valamit fogyasztanom kell, mert így egyedül, a végén még elkezdek gondolkodni, az meg kinek hiányzik?
Iain. M. Banks (newhumanists.org.uk)
De legalább háttértévézek, most megy a Die Hard 2, ami sokáig a kedvenc dájhárd-filmem volt (azóta inkább a 3), úgy huszonöt éve láttam először a szombathelyi tanárképző kollégiumában. Tél volt és pár nap karácsonyig, épp túl voltam egy esztétika vizsgán, amire pontosan egy éjszakát készültem (12 tétel 12 óra alatt, este héttől reggel hétig óránként egy, négy müzliszelettel és egy vizeskancsó kávéval), ötöst kaptam, de a fenének sem volt kedve aznap már hazautazni. Hideg, sötétség, középsúlyos hóvihar, részemről meg a kialvatlansággal díszített sikerélmény.
Úgyhogy élveztem kicsit a pillanatot, egy fél pizzával meg egy doboz sörrel berogytam a folyosó végi társalgó egyik foteljába, és megtekintettem a dájhárdot, amit valaki akkor tett be épp, VHS-en, naná. Nekem azóta ez a gépeltérítős repülőtéri brúszviliszezés a karácsonyi film, főleg, hogy akkor is játszódik. És van benne az a hóvihar, ami igazán rímelt az akkori, ablakon túli világra, és a jelenlegi nosztalgikus hangulatomra.
Csak szólok: a nosztalgiázás, bár elsőre jónak tűnik unalom ellen, nem az, legfeljebb egész rövid távon. De nemsoká vége az ünnepeknek, és akkor majd megint történnek dolgok, melyeknek híre majd behallatszik ide is, a vasbeton csigaházba, csak hogy elnyomja bennem a múltat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése