Az Egy gyilkosság története (The Laramie Project) című 2002-es film tényleg egy igazából nem létező műfajt valósít meg. A keretezése szerint ez is egy jól bevált áldokumentumfilmnek tűnik, pontosabban egy filmnek arról, ahogy lelkes fiatalok dokumentumfilmet forgatnak egy felkavaró gyilkossági ügyről. Az ügy azonban nem fikció, hanem egy 1998-ban tényleg megtörtént eset, ahol helyi suttyók halálra vertek egy egyetemista srácot, csak mert az meleg volt. Ők meg az ilyesmit nem bírják, pláne fél hordó sör után.
És Moises Kaufman drámaíró meg a new york-i társulata, nem sokkal az események után, elutazott Wyomingba, csináltak vagy kétszáz interjút a helyiekkel, és ebből készült egy darab, meg egy sikeres előadás. Abból meg ez a film. Ahol ugyan színészek beszélnek a a filmbéli filmesek kézikamerájába, de az egész mégsem igazán fikció. Szóval nem áldokumentumfilm, de nem is ál-áldokumentum, már ha a kétszeres tagadás állítást jelent, hisz mégiscsak megírt forgatókönyvvel és bevett hollywoodi filmnyelvvel dolgozik. Based on true story -mondná erre a művelt francia (aki ugye beszél angolul), csakhogy ez maga a trú sztori, művészileg, és legalább annyira társadalomkritikailag filterezve. Szóval bonyolult...
mafab.hu
Ennél már csak a téma, és különösen annak elővezetése bonyolultabb. Mert bár elmeséli, hogyan verték majdnem halálra a kerítéshez kötözött srácot (aki aztán a kórházban halt meg), a hangsúly nem ezen van, hanem a kisváros lakóinak reakcióin, értelmezésein, azon hogy mennyire másként látták ugyanazt, a külső szemlélő számára egyértelmű tragédiát.
És van itt minden, kisvárosi képmutatás főleg, azaz valaki agyonverése, mint "sajnálatos incidens", áldozathibáztatás (minek ment oda?), nettó buzizás, csak egyvalami nincs: megrendülés. A helyiek nagyjából leráznák magukról az egész ügyet, hiszen az árt a városka jó hírének. (A miének? Amerika fennmaradó része csak ekkor, és csak ezért halott Laramie-ről, szóval a hírnevüket már nem volt hová rontani. A béka segge alól.) A lakóság nem nettó bunkó, csak egy jelentős részük korlátolt, alulművelt und érzéketlen seggfej, aki nem is érti, miért kínos buziznia. Mert a maguk beltenyésztett morálján kívül nem ismernek mást, csak a vörös fejjel, Isten nevét mindhiába szájukra vevő tévéevangelisták szellemi kútmérgezését, és nekik ez elég is egy élethez.
Mert persze személyesen is feltűnik az amerikai demokrácia konstans mód legundorítóbb állatfajtája, a jellegzetes "keresztény" fundamentalista náci prédikátor, aki gyakorlatilag ünnepli a meleg fiú megölését, és parkokban tüntetve ordibálja, hogy a szemét kis buzi végre pokolra került, szerinte az Úr elrendezéséből.
És velük szemben a film megszólaltatja a helyi egyetem leszbikus tanárnőjét, az áldozat haverját, meg a rossz hírű kisváros normálisabbik felét, hisz a világ nem írható le egyetlen szín akárhány árnyalatával sem. Miattuk nem taszít tejes mizantrópiába az Egy gyilkosság története, mert mint Darth Vaderben, még a gyilkosokban is maradhatott valami jó. Nem sok, de azóta is van min gondolkodniuk a börtönben, ahonnan majd csak lábbal előre távozhatnak.
Hát, mit mondjak, eddig sem vágytam Wyomingba, meg azt tartalmazó országba sem (az anglomániám nem terjed ki az egybesült állatokra), és most látom, hogy milyen igazam volt. Van.
Józanul végiggondolva persze, nem vágyok én már sehová, primitív, agresszív állatok mindenhol vannak, de bizonyos kultúrköröknek már papírjuk is van erről. Viszont a színészek jók (Steve Buscemi, Laura Linney, Jeannie Garofalo, Christina Ricci stb.), a film maga meg épp csak annyira dramatizált, hogy ne egy unalmas doku legyen belőle a Discoveryn, de eléggé két lábban áll a földön, hogy hitelesnek fogadjuk el.
(A jutyúbon nézhető, link az első mondatban.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése