A Big Time Adolescence egy nem tipikus felnövésfilm, mert nincs benne testvéri rivalizálás, könnyes-nyálas fináléba forduló iskolai bál, diákelnök-választás vagy kanos végzősök, akik dugni akarnak még a ballagás előtt. Vicces kalandok után persze.
Vagyis nélkülözi a sorozatgyártott amerikai tinifilmek ócska kliséit, itt a kertváros az tényleg külvárosiasan lepattant, a későtinédzser és korahuszonéves szereplők káromkodnak, és nem két sör után játsszák a nagy piást, hanem köptetővel felütött whiskyt isznak gyógyszerre, és fő életcéljuk, hogy ez lehetőleg minél tovább maradjon is így.
A főszereplőnk Mo, aki tizenhat éves (úgyhogy már vezethet autót), összehaverkodik a nővére ex-pasijával, a 23 éves Zeke-vel, aki bevezeti őt a még nem lecsúszott, de már nem középosztálybeli, épp elveszni készülő nemzedék világába. Konkrétan Mo lesz az, aki piát meg füvet szállít a bulikra, (mert a hiedelemmel ellentétben az a nem gyanús, aki nem gyanús) aztán egy idő után az osztálytársainak is, és akit ezért egyre jobban befogadnak az idősebb fiúk és lányok, kicsit túl hamar felnőtté avatva őt.
Zeke, a mentora, meg pont úgy fest, mint a fiatal John Cryer, akit megharapott egy zombi. Miközben Mo apját maga John Cryer játssza, ohne zombie, natürlich, aki próbálja megvédeni a fiát, bár eredetileg ő maga engedi meg neki, hogy Zeke-vel lógjon. Sőt, lényegében megbízza a piálós-füvezős buliállatot, hogy vigyázzon Mo-ra, aki így legalább szem előtt lesz. És akkor jönnek szerek, hogy melyik tabletta melyik piával visz el a kémiai mennyország melyik bugyrába, meg jönnek a csajok, de szerelem az legfeljebb érintőlegesen, meg jön a szükségszerű színlelés, hogy hát azért apuék ugye, meg az iskola, meg minden... De Mo nem tud nem szem előtt lenni, úgyhogy az újonnan jött, alternatív élete azért viszonylag hamar átüti a régi díszleteinek falát.
De annyira, hogy a film első jelentében épp egy rendőr kíséri ki az osztályteremből, hogy egy gyanús autóbaleset helyszínén talált drogokról kérdezze ki, aztán jön, aminek jönnie kell. Mo-t felfüggesztik az iskolában, a nyakába sóznak némi közmunkát, de legalább - egy nem sokkal korábbi kiborulása után, talán mégsem ugrik fejest abba a szakadékba, aminek alján Zeke és haverjai már évek óta pörgetik a bulit.
De a film nem akar semmiféle didaktikus tanulságot a képünkbe tolni, Mo pár hónappal későbbre sem válik egy hipokrita agymosottá, aki elzárkózik a korábbi életétől, még Zeke-vel is szóba áll, sőt megbeszélnek egy másnapi találkozót. Nem lesz már az a tizenhat éves, aki pár hónapja volt, de elvágólagosra nyírt, karriertervekben gondolkodó leendő yuppie sem, amit egyébként a szülei sem várnak el tőle. Azt hiszem ezt hívják (dramaturgiai) realizmusnak, ami üdítő egy jenki filmtől. Amely olyan távol áll mondjuk az Amerika pite émelyítő ripacsságától, amennyire az emberileg és szakmailag csak lehetséges
Ja, és a végére kiderül, mi is a Zeke becenevű kvázi-zombi igazi neve: Isaac.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése