A vidámpark nem vidám, a Niagara nem játék

A Disappearance At Clifton Hill egy tipikus B-filmnek tűnik első látásra, aztán másodikra is, de mégsem fájdalmas, mert igazából rendes összerakott darab. Picit több csak, mint becsületes iparosmunka, de ez már elég ahhoz, hogy az ember ne érezze elveszett másfél órának a megnézését. Erős atmoszférája van a képeknek, de különösen a hangoknak (mintha valami betépett zenész öntené atonális free jazz-be a szorongásos neurózisát), amit el is várunk, elvégre az egész Niagara Falls környékén játszódik, annak is a csóróbb, avagy kanadai felén. Ami egy kanadai filmnél azért nem túl megrázó felismerés. És ha már, úgy a huszadik perc környékén, a sejtelmes zenei háttérre zúgó szél aláfestése mellett, egyszer csak kicaplat a tóból, az őszies-borús partra egy fekete ruhás búvár, akiről kiderül, hogy nem más mint maga David Cronenberg. A horror műfajának élő legendája, az a rendező, aki még Borroughs Meztelen ebéd című könyvét is filmre bírta vinni, bár a megnézéséhez gyomor kell.

Vagyis Cronenberg megjelenése már az elején belövi, hogy itt valami kissé misztikus, kissé horror, főleg thriller zajlik, amely stílusában azért inkább David Lych-et próbálja követni, nagyjából sikerrel. De a misztikum az annyira késében van, hogy a film végéig sem érkezik meg, ami nálam nagy pluszpont.

backseatmafia.com

A sztori középpontjában pedig egy negyedszázados rejtély áll. Abby, a problémás  kora harmincas nőszemély az anyja halála miatt tér vissza szülővárosába, meg a család lepukkant moteljébe, de ha már ott van, nyomozni kezd egy emberrablási ügyben, amelynek még gyerekkorában volt szemtanúja. Pont ott, a tóparton. Találkozott egy fél szemén véres kötést viselő fiúval, akit valami beteg tekintetű faszi elkapott, és egy autó csomagtartójába tuszkolt, sőt később újra látta az autót, az emberrablóval. 
A nővére persze nagyjából hülyének nézi, tisztára hangyásnak, miként a helyi zsaru is, akivel első eset egy bárban futott össze, de taktikusan nem dugott vele. Részben ezért is, de a rend őre nemigen akar foglalkozni egy ilyen régi üggyel, miközben a kissrác körözési fotója még jól láthatóan ott lóg, a megoldatlan eltűnések falán.

A rejtély nagyját amúgy a film közepére már megfejti a hősnő, pontosabban megfejti neki Cronenberg, aki egy tájjelegű podcastet is üzemeltet, amikor épp nem hullákat halász ki a vízesésből. Alól.

Hogy ugyanis a várost uraló gazdag család sarja a hunyó, aki szokásos módon egy pszichopata állat, pedofil aszcendenssel, ő mozgatja a szálakat, kissé szadisztikus segítői által És akkor a film második felében jönnek a mocskos részletek, mondhatni kiszínezik nekünk az addig fölrajzolt rémtörténetet. Amire egyfelől nem vágyunk, másfelől meg nem bírjuk nem végignézni, hogy mi is sül ki ebből. Kiderül, hogy benne vannak az eltűnt (és a hivatalos verzió szerint öngyilkos) fiú szülei is, akik tigrisidomár komédiás-ripacsok, az irritáló fajtából, mert naná pszichopaták ők is. Abbyre meg lassan ráomlik a saját sötét múltja is, csak hogy biztos ne higgyen neki senki.

A nézőt kivéve, aki persze nagyrészt át van vágva. Mert ha a film közepén megvanni látszik a megoldás logikus felsejlése, akkor tuti, hogy azt minimum zárójelbe teszik a végére. Mert ja, a fiút tényleg kínozták a beteges szülei, de az első számú főgenya lehet hogy meg se ölette (amitől szexuálisan még matathatott rajta), sőt egyenesen kimentette a bántalmazó családi kötelékből. 

Mostanában már tényleg nem bánom, ha egy film végén nincs nagy csavar, pláne ha a kétharmadától már pont arra várok, amit az utolsó öt percben menetrendszerűen a képembe tolnak, de hát az ilyesmi nem megúszható. Itt az a slusszpoén, hogy a fiú nem is biztosan halott, minden sejtetés szerint ő az a félszemű csávó, aki a végén - huszonöt év bujkálás után - besétál a motelbe. Miközben a főgenyát, alkalmi bérgyilkosát, meg a srác sátáni szüleit épp bilincsben viszik el a rendőrök, az egykori gyilkosság miatt újraindított nyomozás keretében. De ilyet azért láthattunk már egy párat, hogy akit élőnek hiszünk arról a végére kiderül, hogy halott, akinek pedig a meggyilkolása ügyében nyomoz a főhős, az meg él. Ép, nem biztos, hogy fejben teljesen egészséges, de él.

A Clifton Hill is az film, ahol nem bánjuk, hogy egyetlen színész sem ismerős máshonnan, legalább nem kell senki bevett manírjain bosszankodni, vagy azon, hogy abban a másikban mennyivel jobb volt. Így aztán lehetnek simán jók maguktól, amit mint kanadaik, megengedhetnek maguknak. Mondjuk az Abbyt játszó színésznő (Tuppence Middleton) pont angol, de ezt is gyanítottam az akcentusából.

Mint ahogy sok minden mást is gyanítottam a cselekményből, ha kicsit kevesebb sejtésem jött volna be, ez a film is jobban tetszett volna. Miközben így is bele bírtam feledkezni, de úgy, hogy el sem aludtam tőle. Általa.