2020. december 3., csütörtök

A nyugatló hanyatt

Oswald Spengler már több mint száz éve, konkrétan 1918-ban megírta A nyugat alkonya című könyvét, ami nekem úgy van meg a polcon, hogy I-II., de szerintem a II. az nem folytatás, csak olyan terjengősen gondolta megírni a végromlást, hogy nem fért bele egy kötetbe. Pedig jó lett volna ha megírja A nyugat éjszakáját is, mint afféle euro-atlanti Mad Max-et, ahol az az összeomlás után posztapokaliptikus vascsövekkel verik a németek a franciákat, az utolsó guriga sajtokért. Vagy a trilógia harmadik részét, A semmiben már nincsenek égtájak címmel, mintegy a nihilista antitársadalom kultúranélküliségének látomásaként.

De Oswald az első világháború után még csak az akkori nyugattal kapcsolatban volt dinamikusan pesszimista, amiben viszont nem volt túl sok újdonság. Európában a kora középkor óta minden évszázadra legalább négy-öt világvégét vártak különféle szekták, de a kor szintjén legfelvilágosultabb értelmiség is folyamatosan abban a tudatban élt, hogy az egykori aranykornak végleg vége, és soha olyan romlott korszaka még nem volt a civilizációnak, mint amiben pont ők élnek.

És hát ma is ezt látjuk. Ártunk és Ormányunk szerint a kereszténység nevű, egykori júdeai startup mindjárt véget ér, mert a nyugati világ már annyira romlott, hogy gyakorlatilag menthetetlen, ilyen ostobaságokkal próbálkozik, hogy demokrácia, tolerancia, posztmodern, azt' mire megy vele? Késelő arabok robbantgatnak szerteszét, de olyan mértékben, hogy unokáink már a kalifátusban fognak élni, ami szar lesz, igaz legalább nem hagyják majd buzulni őket. (Hisz szegény Józsi is kiment a Brüsszel nevű ellenségbe, azt' tisztára bebuzult, pedig itthon még becsszó, hogy rendes keresztény-konzervatív családapa volt, és sosem ivott pálinkát extasyra. Pucéran.)

Az egész probléma kezdete lényegének kezdete ez a demokrácia nevű izé. Ezt állítólag az ókori görögök találták ki, hát mit mondjak, sokra is mentek vele. Mert kérdem én, hol vannak ma azok a városállamok? Ismer bárki is egyetlen ógörögöt? Na ugye!

A középkor az szép volt, szép hosszú, Szentisván, Szentimre, Szentlászló, Szentbéla, és akkor ezek csak a magyar királyok, képzelhetjük, mondjuk a francia trónon hány szent ült, míg nem jött az a kurva forradalom. No meg a pápák ugyebár, mennyi remek Medici meg Borgia szentült bele a magas hivatalba, mert akkor még nem Brüsszelből uniózták Európát, hanem Rómából, anyaszentegyházilag. Mert ez a világ természetes rendje. Nálunk is megmondta egy érdemei elismerései mellett megbolondult főbírósági jogtudós, hogy az ideális (mert természetes) államforma minékünk az az Apostoli Királyság, meg is kellene csinálni legott. És jobb lenne minél hamarabb nekiállni, mert a kalifátus már a sarki teszkónál jár, és amúgy is legalább húsz év, mire az érdekelt felek lejátsszák egymás között, ki legyen az uralgó királyi fő.

És tényleg nem nyugat felé kell nézni, ha mintákat keresünk, hanem egyfelől a múltba (ezt hívják szakszerűen révedésnek), meg kelet-délkelet felé. Namíbiában egy helyi választásokon épp most nyert nagy fölénnyel egy Adolf Hitler Uuona nevű fazon, de hát ők egy rendes német gyarmat voltak régen, amik most épp mi szeretnénk lenni. Adolf Hitler amúgy néger, de mint nevéből is látszik fejlődőképes. Nekünk még nagyon sokat kell tanulnunk ehhez...

patriotaeuropa.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése