Feltaláltam az időgépet, csak nem emlékszem, mikor. Meg akartam kérdezni a jövőbeli énemet, de beszóltam magamnak a múltból, hogy nem találkozhatok velem, mert minden egyes atomom külön-külön létrehozna egy párhuzamos idővonalat, és hát vele egy párhuzamos univerzumot. Hisz a jövő még nem volt (állítólag ettől jövő), a jövőben én még kvantum-szuperpozícióban vagyok, pontosabban leszek, illetve nem, innen nézve mindig is vagyok lenni. Úgy értem fogok.
A múltbéli énem is azért beszélgethettem egymással, mert az már megvolt, mostanra már megtörtént az akkori önmagam, csak arra kellett vigyáznom, hogy ne mondjak nekem semmit a hozzá(m) képest jövőből, ami itt ugye nekem a jelennek látszik. Pedig tuti, hogy jelen nincs is, a pillanat lényege az, hogy már nem múlt, még nem jövő, vagyis nincs is sehol, a pillanat a matematikai pont, ami úgy van, hogy kiterjedése az nincs neki, de össze lehet kötni más, hasonlóan nem létező pontokkal, és akkor kapunk egy egydimenziós szakaszt, pedig tudjuk, hogy egydimenziós dolgok se nincsenek.
imgur.com
Szóval azért nem tudom, mikor is találtam fel az időgépet, mert igazából nincs (nem volt, nem fog lenni) olyan pillanat, amikor belém csapott az ötlet, úgyhogy igazából az időgépet mindig feltaláltam (feltalálom), és az minden pillanatban létezik. Mint Kurt Vonnegutnál A Titán szirénjeiben: a Tralfamador bolygó lakói minden egyes időpillanatot egyszerre érzékelnek, a múlt és jövő (mert jelen ugye nincs, illetve számukra csak az van, mert minden az) nekik lényegileg nem különbözik. Így aztán nem siratják meg a halottakat, mert aki egy pillanatban halott, az sok más pillanatban épp remekül érzi magát, és nekik az idő nem egy folyamat, hanem egy térkép, egyszerűen csak azokra a pontokra koncentrálnak, ahol a célszemélynek éppen jó.
És mióta feltaláltam az időgépet, amit ugye biztos fel fogok találni, ha már egyszer megtörtént, én is így látom az időt, minden valaha volt pillanatot, amik majd lesznek a múltban és voltak rég a jövőben is, egyszerre látok, bár átélni közel sem szeretném a bármelyiket, réges-rég a későbbiekben. Sőt, fontolgatom, hogy újra szedni kéne a gyógyszereimet, a doki is mondta a jövő héten, hogy lassan teljesen szétesik a valóságérzékelésem, de hát ő az időben él, nem értheti a a nézőpontomat, pedig már tízéves kora óta próbálom elmagyarázni neki. Egészen nyugdíjas koráig, de akkoriban végképp nem érti.
De a lényeg, hogy a múltat csak nézegetem, mint afféle mindig is volt élő múzeumot, de igyekszem nem beleavatkozni. Mert hát emlékszik valaki III. Ferenc Józsefre és a Másfeledik Világháborúra? Vagy az észak-amerikai keksztilalomra, a pacsirtamájas pizza-őrületre, a forradalomba torkolló nagy autómosó sztrájkra, vagy hogy az ABBA nyerte a '82-es focivébét? Na ugye. Én töröltem el ezeket, bár most is mindegyiket látom, persze csak addig, míg nem jön a nővér a reggeli injekcióval. Onnantól majd a jól elbeszélgetek a sarokban lévő pókhálóval, hisz mindig is ezt fogom csináltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése