Nagyon haláli

 Ha elpusztul a tulok,
szarvából lesz a tülök,
de ha én elpüsztülök,
belőlem nem lesz tulok.
(Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő)

A környékbeli nénik mindig remek abszurd egypercesekkel szolgálnak, akár a garázsbolt előtt, akár az erkélyem alatt, akár a ház előtti buszmegállóban kárálnak párhuzamos monológokat, az élet nagy kérdéseiről.

Most épp valami agglomerációs járatra várt két ideáltipikus néni, akik maszkot ugyan jelzésértékűen sem viseltek, viszont a gurulós szatyraikkal hézagmentesen torlaszolták el a járdát. (Nyilván arra gondoltak, hogy ez itt a buszmegálló, tessék megállni, hisz az emberek úgyis legfeljebb idáig jönnek, úgyse akar senki egyszerűen csak továbbhaladni, ismeretlen horizontok, meg az ötven feletti házszámok mitikus világa felé.) Nade a félperces abszurd:

- Hallottad?
- Az Erzsit?
- Igen.
- Nem, mi van vele?
- Meghalt.
- A lába? (Nem, az egész Erzsi - a szerk. megjegyzése.)
- A szíve vitte el.
- Ja, én is azt mondom, az ilyen erek, ilyen érproblémák.
- Lehet, nemtom, de nagyon meghalt.
- Nagyon...

Nekem ez az utolsó mondat ütötte meg a fülem. Hogy lehet nagyon (meg kicsit) meghalni? És a kicsit meghalás az milyen? Leginkább arra tudok gondolni, hogy valaki fekszik az intenzíven, csövek lógnak belőle mindenfelé, néha öntudatánál van, de főleg nemigen, gyakorlatilag gépek tartják életben, szóval egy kicsit már halott. De orvosi és jogi értelemben még nem, még ilyenkor is szavazhat a választásokon, örökölhet jelentősebb vagyont vagy nyerhet közbeszerzést, miközben a paprikás krumplit is csak infúzióban képes elfogyasztani.

Hozzá képest a nagyon halott az, akire már hányják a földet a temetkezési alkalmazottak, vagy már porrá lett a hamvasztókemencében, és jelenleg egy fémedényben várja, hogy tegyék már valahová. 

Az urna amúgy afféle hullakonzerv, ami tényleg elég rémesen hangzik, nem véletlen, hogy ha én elpüsztülök (és belőlem nem lesz tulok), vessenek tűzre, de a hamvaimat aztán szórják szét valamerre, ahol az legális. Nem akarom, hogy a jövőben egykori testemet, mint afféle poszthumusz levesport koszorúzza bárki, aminél már csak az lesz majd szánalmasabb, hogy valószínűleg senki sem koszorúzná amúgy sem, ha már a szaporodást kihagytam az életkudarcaim közül.

De az biztos, hogyha eljön a jeles nap, én nagyon meghalni akarok, a becsövezett, fél- vagy egészen kómás utolsó etapot már kihagynám a Tour de Élet körversenyből, az szerintem senkinek sem hiányzik Ha lúd, legyen kövér; a fehér liliomnak is fekete az árnyéka; és addig jár a korsó a kútra, míg maga esik bele. Ha a meghalás van soron, haljunk meg nagyon, akkor esetleg majd emlegeti nevünket a hálátlan utókor, egy borús délelőtt a buszmegállóban, és minket ez már nem fog zavarni, ahogy Erzsit sem.