Olvastam egy remek, mondjuk hogy olvasói levelet az mno.hu-n, ahol egy amatőr történészként észt osztó, láthatóan kormányhitű házorvos áll ki a pozsonyi csatáról szóló audiovizuális mocsadék mellett. A derék doktor hosszan sorolja, hogy de hát akár így is lehetett volna, hát istenem, nem sokat tudunk arról a csatáról, a készítők csak kitöltötték a hézagokat. Igen, persze, ám az öt-hat-nyolcszáz évvel későbbi tárgyi világ elemei (vagy az ezer évvel korábbiaké) az nem fantáziálás, csak lustasággal kombinált tudatlanság, közpénzzel megzsírozva. Sok nulla sérelmére.
Vagy ott vannak az elmúlt kétszáz évben kitenyésztett háziállat-fajták, a nagyjából ferences szerzetesnek kinéző keresztény pap a magyar törzsek táborában, meg a borzasztó zene, ahol nagyon korhű popcelebek vonyítanak ostobaságokat.
Sir Tengeri Uborka és vitéz kirakatbábui (444.hu)
De ezzel a értékelhetetlen animációs hulladékkal nem csak az a gond, hogy történelmileg csak annyira megalapozott, mint amennyire Rezsiszilárd korunk szexszimbóluma, hanem hogy mesefilmnek is szar. Kínosan igénytelen animáció, hiányzó dramaturgia (na ja, párbeszédek sincsenek, csak az a szörnyű narráció a barátokköztös bulvárszínésztől), az alkotás művészi színvonalát pedig egy disznóvágás utáni buliban összehányt trágyadomb alatt kellene keresni. Az ideológiailag meggyalázott "történelemszemlélete" már csak hab a tortán, illetve - csak hogy stílben maradjak - az a bizonyos, szarnak adott pofon.
És persze a végén megjegyzi a doki, hogy: „A művészet nem csupán öncélú, hanem a közízlés és a közvélemény esztétikai és szellemi igényeit is ki kell elégítse.“
Igen finoman és kulturáltan fogalmazva: A lónak a faszát! A művészet attól művészet hogy autonóm, hogy az alkotókat nem a fogadtatás érdekli, nem a közönség igénye, csak az a belső hang, ami addig baszkurálja, hogy muszáj megírnia azt a verset, regényt, drámát, megszobornia az a kőtömböt, vagy addig ülni a zongoránál, míg ki nem jön belőle az egyetlen érvényes harmónia. E tekintetben iszonyúan mindegy, hogy fogadja a közönség, kanonizálni meg úgyis mindig csak az utókor szokott.
Ettől még lehet például írni arccal a bestseller-listák felé, folytonosan azon agyalva, hogy viszonyul majd hozzá a közönség, csak ilyenkor rosszabb esetben egy ócska ponyva születik, jobb esetben meg egy minőségi lektűr, de az autonóm művészethez úgy viszonyul, mint a tévé előtt elalvás a meditációhoz.
Na most, a pozsonyi csatáról szóló izé, egy aljas indokból és nyereségvágyból elkövetett szellemi környezetszennyezés, ezért csak remélhetjük hogy NER-kompatibilis háziorvosunknak nem lesz igaza, és ez nem egy ígéretes kezdet, hanem az a mélypont, ahonnan akár már felfelé is vezethet az út.
Update: Hát ez nem jött be, itt a hír, hogy a nagy sikerre való tekintettel 12 részes sorozat készül a honfoglalás koráról, a közönség által körberöhögött, másfél évtizeddel ezelőtti (és akkor is B-kategóriás) videojáték-animációs stílusban, a jól bevált cégtől. pozsonyi csata, ugyan már! Nekünk láthatóan Mohács kell, de közbeszerzés nélkül ám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése