A hét elején még fűtött a táv, fagyos volt a hajnal, de York napsütése rosszkedvünk telét, rosszkedvű nyárrá változtatta át.
Ez annyiban akár igaz is lehetne, hogy Yorkban szerdán már nem volt olyan borús az idő, tegnapra meg kisütött a nap, de ezt én Kaposváron nézem a laptopomon. Viszont York napsütése volt felénk is, mert a tudomány mai állása szerint, ide is ugyanaz a nap süt, csak nem pont ugyanakkor, mert vannak ezek a hosszúsági körök a Föld glóbusztekéjén széltében.
De tegnap annyira nyár volt, hogy még én is kiültem kissé az erkélyre D-vitamint aktiváltatni, de azt a vasbeton közt megrekedő hőséget nem lehetett húsz percnél tovább bírni. Szerencsére a menetrendszerű poloskáknak is melegük lehetett,mert nem jelentkeztek egyáltalán, így zavartalanul élvezhetem a kurva meleget, a déli csúcsforgalom aromás kipufogógázait (hát ez van, ha két főútvonal keresztezi egymást az ember erkélye alatt), de legalább kifolyt a szemem, mikor olvasni próbáltam.
Így aztán hallgatóztam, jobb híján, mert valahogy olyan furcsa az akusztika a környéken, hogy a dübörgő forgalomzajon át is tisztán lehet hallani, amit a ház előtt, a zebránál álldogálók beszélnek. Nem hangosan, sőt időnként kifejezetten bizalmas visszafogottsággal, nekem meg az egészet mégis felerősíti a ravaszul körénk hajtogatott vasbeton geometriája (ez az úgynevezett 'lakótelep fákkal') és tényleg minden szót hallani, még úgy is, hogy a szobából meg a tévé üvölt kifelé sör- és hajkondicionáló reklámokat.
Ami azért érdekes tapasztalat. Sosem voltam egy hallgatózós karakter, sokszor az sem érdekel, amit nekem mondanak, az meg logikusan pláne nem, amit számomra idegenek (vagy majdnem idegenek) más idegeneknek. Ennek ellenére, némi egészségügyi napozás után tudom, hogy a dagadék a harmadikról elfelejtett vajkrémet venni, amiért az élettársa töketlennek nevezte (miközben a sör azért eszébe jutott), az épp a lépcsőházat festő szakik főnöke - szerintük - buzi, a Nemjuteszembe Milyen néni még mindig Gabikámnak szólítja Krisztikémet, az egyik szomszéd csaj meg épp menstruál.
Csupa-csupa tök fölösleges adat, amit nem kértem, nem érdekel, semmi haszna számomra, de legalább zavar. Vagyis nem információ, a szó szoros értelmében, hisz ha van is újdonságértéke, de relevanciája semmi, így csak civilizációs zaj. Tényleg van abban valami, hogy mediatizált világban élünk, a járdasziget, a garázsbolt előtti parkoló vagy a ház melletti buszmegálló pont úgy működik, mint a kortárs tömegmédia. Pusztító módon.
Mert mindenhol emberek beszélnek, de én alapvetően unom az emberek nagy részét, jellemzően a priori módon, azaz nem kell találkoznom meg beszélgetnem velük ahhoz hogy tudjam, unalmasak és idegesítenek. Ez egy afféle közepesen fejlett mizantrópia, egyszerre oka és következménye a magánynak, kézen fogva jár jó barátjával, a sznobizmussal, ami meg egy jelentékeny adag önutálatot is tartalmaz. Vagyis hogy magam sem vagyok magamnak elég jó, de ez így igazságos, ha nem bírom az emberek többségét, miért pont én lennék a kivétel?
És mindez csak azért, mert York napsütése... Gondoltam is, hogy utálok napozni. A Nap olyan... galaktikus, azt' mégis túl közel van, hogy ártson.
lynnemctaggart.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése