2022. május 4., szerda

Körrepülő-verseny

Nekem ez eddig valahogy teljesen kimaradt, de vasárnap fatornyos (valamit túltérkövezett, agyonszökőkutazott és giccses bronzokkal teleszobort) városunkból indul a Giro d'Italia harmadik szakasza. Hogy aztán a lelkes, és remélhetőleg alulszteroidozott sportemberek elbiciklizzenek tekerni, egész Balatonfüredig. Mondjuk eddig úgy tudtam, Olaszország dél felé esik innen, Füred meg északra (még Kaposfüred is!), de hát végül is ez egy körverseny, ha sokáig tekernek egyenesen északnak a végén megérkezik dél felől Szicíliába az a három túlélő, aki nem fagyott meg sem az északi, sem a déli sarkon, nem ették meg a szavannai oroszok (a Lánok), és nem esetek részegen a vízbe a hajóról. Plusz még van erejük tekerni mondjuk Avolától Veronáig, ahol a cél lesz. Az egész alig több, mint 1300 kilométer, ha addig kibírták, akkor ezt már fél lábbal is, mint a sánta kutyát.

kaposvarmost.hu

A valóság persze ezzel szemben az, hogy valóban e két város között kell majd taljánföldön haladniuk, csak bazi nagy kerülőkkel, szóval sokkal több lesz az vacak kis 1300 km-nél, ellenben deviszont lesz rá 18 verseny- meg 2 pihenőnapjuk. (Ez mondjuk elég szar arány, hát nincs ezeknél egy rendes szakszervezet hogy sztrájkfenyegessen? Nálunk a Pelenka És Gríz Művekben ilyen időbeosztástól azonnal kitörne egy parasztlázadás, csak nem Dózsát sütnék meg forró vason, hanem az otthonról hozott tokaszalonnát. Grízzel.)

És ahogy nézem, sarkköri expedíciós betétek sem lesznek, hanem a Balaton mellől (gondolom Sármellékről) repülővel mennek Szicíliába. Egy bicikliversenyen. És gondolom a repülők hajtóművei nem pedálosak, pedig három nap tekerés után még bőven ráférne a fiúkra az edzés. Egyébként is láttam múltkor az E.T. című dokumentumfilmben, hogy a repülő bicikli is fel van már találva rég.

p.s. Jut eszembe, ma van a nagy nemzetközi sztárvórz-nap (May the 4th Be With You), csak nem érdekel. Azt a műmitológiát is szétkúrták már rég, mostanra kábé annyi a jelentősége, mint lepkefingnak a szélviharban. De a témák azért még a végtelen előtt találkoznak:

pinterest.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése