Délután megnéztem a jutyúbon egy Fábry Sándor-interjút, ami eredetileg tegnap este volt az ATV-n (a Rónai Egon nevű médiaszakférfi készítette közepesen unalmasra), és nem volt jó élmény. Mint mikor az ember foga közé beakad egy szem főtt kukorica, és nem bírja kipiszkálni. Nem fájdalmas, csak idegesítő, mint ez a beszélgetés.
Fábry rémesen megöregedett, de szó szerint, már fejre is hozza a Rosszindulatú Vénember figuráját. Tisztára mint egy csíkos inges Hókuszpók, mint aki most érkezett Aprajafalváról, ahol megint nem sikerült törpöket fognia, úgyhogy löncshúskonzervet kellet ebédelnie, amiért legszívesebben elégtételt venne, a világon úgy általában.
És amikor megszólal, akkor pár perc után kiderül, hogy miért nem humoros a pasi, jó ideje már. Leginkább mert egy modoros, öntelt hólyag, akiből már rég kiveszett a kreativitás, és nem, húsz év után már rohadtul nem viccesek az hatezerszeresen elkoptatott, poénosnak gondolt frázisai, a fater szaros alsógatyájától a egykori kollégák egyáltalán nem vicces basztatásáig. Stílusát tekintve így aztán nem is Hókuszpók (az legalább vicces néha, Fábry már nyomokban sem), hanem Torgyán Pubi, a rendszerváltás utáni magyar politikai legirritálóbb szociopatája, aki szerelmes volt a saját hangjába, és mindig volt körülötte egy maréknyi agyhalott, akik elhitték neki, hogy ő szarta az univerzumot.
Sándorunkban meg láthatóan attól baszódik fel az ideg, ha az aktuális beszélgetőtárs nem alél el egyből az ő fantasztikus tehetségétől (ami már a múlt), káprázatos műveltségétől (ami nettó kamu) és lenyűgöző életművétől (ami meg Hofihoz, de már Bödőcshöz képest sem dobogós, semmilyen összevetésben).
És amikor kijön belőle a lényegi fideszes, és elkezdi nyomni a "Gyurcsány kisztitkár volt meg ügynök" szöveget, aztán közli, hogy nincs bizonyítéka, nem kell bizonyíték, beszélték anno a pécsi főiskolán, azt' annyi, akkor már nekem kínos. Hát, Fábry nertárs történésznek, politikai elemzőnek és véleményvezérnek is pont olyan jó, mint humoristának. Szar.
media1.hu
Egykor persze még elég jó volt, csak túlélte a saját fénykorát, és senki sem szót neki időben, hogy abba kéne már ezt hagyni. Vagy épp szóltak többen is, csak neki addigra akkorára hízott már az egója, hogy az ellenvélemények el sem fértek egy légtérben vele. Az meg egy szerző-előadó esetében maga a vég, ha nem marad külső referenciája, és csak önmaga körül tud forogni, sütkérezve saját, immár igencsak pislákoló fényében. Ez lehetne szomorú is, de Fábryt egyszerűen lehetetlen sajnálni. Húsz éve mondjuk nem gondoltam volna, hogy ma undorral lépek tovább, ha valahol véletlenül belefutok egy-egy műsorába, de ez van. A Rosszindulatú Vénember rosszul öregedett, és keményen megdolgozott azért, hogy most már ki nem állhatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése