2022. május 2., hétfő

AloSSztály

Lavrov szovjet orosz külügyminiszter megint túl sokat módosított a tudatán, mert előadta, hogy az USA meg Kanada (de főleg Kanada, hogy ezt honnan szedte?) „neonáci alosztályokat“ képez ki az ukrán hadsereg számára. Hogy most megrendelésre, vagy magánszorgalomból az nem derült ki a miniszteri kinyilatkoztatásból, de a mantra a szokásos, az amerikaiak egypólusú világot akarnak, pont. Hogy a világ már vagy harminc éve egypólusú (és hogy részben Kína okán épp kezd nem az lenni) az csak jelentéktelen mellékkörülmény.

De ez a neonáci alosztály, ez igazán kreatív elszólás, avagy valódi fogalmi remeklés. Lavrov nyilván benne ragadt az egykori Szovjetunió félvilágában, ahol az elnyomás keveredett a bürokrácia hanyag lomhaságával, szóval működött is a diktatúra, meg nem is, Moszkva kiadta a szigorú  parancsot, de onnan jó messze, a vlagyivosztoki körzet párttitkára egyszerűen túl másnapos volt ahhoz, hogy érdemben foglalkozzon vele. Még a komoly, géppel írt névtelen feljelentéseket is a titkárnője olvasta át helyette, a kávé meg a szopás között. 

Akkoriban a neonáci alosztályok is hasonlóan működhettek:
„Bementem a városházára, mert a tanácselnök elvtárssal sürgősen meg kellet beszélni a járási tanács neonáci alosztályának kérdését, a létszámhiány tekintetében elsősorban. Kevesen vannak ott a kartársak, és hiába uszítanak meg acsarkodnak nap mint nap, sokszor túlórában, egyszerűen nem bírnak sok kis buzi hippivel, akik ilyen béke meg szeretet, meg hasonló baromságokkal jönnek. És énekelnek, meg virágot osztogatnak, még az öntudatos párttagoknak is, a mocskos állatok!“ - legalább ilyesmi lehetett a kommunikáció, aztán kanalaztak egy kis rántott húst, zománcos lábasból.
Aztán ittak pár pohár valamit, amit Lavrov a sajtómegjelenései előtt szokott.

De így legalább megtudhattuk azt is, attól hogy Zelenszkij zsidó származású, még náci, pont mint Hitler, akiben a miniszter szerint volt zsidó vér is. Hogy ez honnan tudja, nem nehéz kitalálni, nyilván az orosz külügyben is van neonáci alosztály, annak is egy ciongenetikai munkacsoportja, és ők naprakészek mindenki vérvonalát illetően, egy nácit meg ugye fél kézzel is felismernek. Vagy hogy...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése