Punkbandákról ritkán szólnak filmek, náluk már a black metal zenekarokról is több mozit láttam, pedig az aztán tényleg egy szub-szubkultúra. A punk ehhez képest általánosabb életérzés, de pechjére kevésbé extrém (kivétel: Sid és Nancy - a Sex Pistols néhai „basszusgitárosa“, Sid Vicious feltehetően megölte a barátnőjét, aztán nem sokkal később túllőtte magát heroinnal), szóval minimum egy horrorral kell keretezni. És a 2015-ös Zöld szoba című cucc pont ezt teszi.
cinegore.net
Adott egy zenekar, kellően kiábrándultak, egy lepukkant lakásban élnek, üres sörösdobozok és kifizetetlen villanyszámlák között, az ócska furgonukba a benzint is úgy kell lopniuk, és akkor kapnak egy - ha nem is visszautasíthatatlan, de - megfontolandó ajánlatot. Egy nagyon divatpunk jellegű, tarajos srác („Szerintem verjük szét a haját!“), ha nem is első kísérletre, de szervez nekik egy fellépést, valahol az isten háta mögött kettővel. És valami skinhead-tanyára legalább.
Az ottaniakról meg hamar kiderül, hogy a kopasz-bakancsos szcénát nem a proletár öntudat, hanem a rasszizmus felől erősítik. („Ez egy mozgalom, nem egy buli!") A privát náciklubbot pedig a szerephez épp kellően kopasz Patrick Stewart vezeti, illetve Sir Patrick Stewart, csak hogy még hülyébben fessen az egész. Ja, és - mivel van, akinek ez számít -szerepe szerint Darcynak hívják. (De mivel amúgy jó színész, ez is jól áll neki, és nem csak a krónikus hajhiány okán.)
Az Aren't Right nevű bandánk pedig fellibben a színpadra, és belevág a Dead Kennedys Nazi Punks Fuck Off című lírai klasszikusába, minek következtében az úri közönség sörösüvegekkel dobálja meg őket, finom utalásféleképpen. És a konfliktus ezennel kódolva is, aztán több mint gyanús lesz, hogy a lendületes fajvédők valami gyilkossági ügyet is épp próbálnak eltussolni, és hát sose lehet tudni, az unszimpatikus vendégzenekar mennyit látott/sejtett meg a miből.
Aztán jön az elvárható erőszakpornó, oda-vissza túszejtéssel, machetével szurkálással, torkot átharapó házőrzővel, és az egész, meglehetősen realistán elővezetett vérben tocsogással. De közben azért kiderül, hogy a nácik sem olyan kemények, mint amilyennek látszani szeretnének, a kisfőnök be se mer menni a magukat elbarikádozó punkokkal leszámolni, akit meg beküld, annak másodpercek múlva kikönyököl a szemén az ijedt kisfiú, és onnantól már nem egyoldalú a terror. (Bónusznak meg ott van a skinhead csaj, aki átáll. Ő nyilván az, akinek ez buli volt, nem mozgalom.)
justwatch.com
A végére majdnem mindenki meghal, de legalább azok is, akiknek volt miért bűnhődniük. És hát főhőseink meg eleve olyan arcok, akiket az efféle filmekben le szoktak mészárolni, vagy legalább is határozott kísérleteket tesznek rá a rosszak. (Miközben ők sem jók, legfeljebb szánnivalóak.) De igazán komoly vérengzés azért nem következik el, a thriller-vonal hosszabb távon erősebbnek bizonyul a horrornál, az ölés jellemzően gyors, és kevésbé látványos. Márpedig ha nem darabolják fel az alanyokat, akkor hol marad a legszebb öröm? Akár.
Talán a végén, ahol ahol azért Szőr Petriket is leteríti egy fertőző fejlövés, mindannyiunk megelégedésére.
A Zöld szoba egy rendes zsánerfilm, főleg abban az értelemben, hogy az erőszak nem lesz benne öncélú, a klausztrofób erőszéli mészárlásnak igen is tétje van, és (bűnös) élvezeti értéke a néző számára, bár a tanulsága közhelyes. (Aki nácinak áll, náciként végzi, bár megtérni még Darth Vader-nek sem volt késő.)
És akkor a Dead Kennedys emlegetett opusza, csak nem az eredeti, hanem a Napalm Death-féle változat, ha már mostanában nem bírok szabadulni ettől a birminghami bandától:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése