Kánikula esetén esős művészfilmekre kell elaludni (noir, ez a kulcsszó), vagy valami kitekert, véres drámába csomagolt lételméleti fejtegetésre, nálam ez utóbbi volt tegnap. (A Coen-fivérek 1984-es keltezésű Véresen egyszerű címűje.) Ébredni viszont cukor nélküli kávéra érdemes, csak hogy érezzük az élet keserűségét, akkor is, ha véletlenül valami szépet álmodtunk. A fekete lötty mellé viszont garázsrockot kell hallgatni, mert a kávé csupán fogékonnyá tesz, az igazi idegállapotba kerüléshez elengedhetetlen valami plusz beszólás.
A Fidlar nevű, házias ízesítésű, mondjuk hogy punkbanda már több mint tíz éve alkot, és persze ők is kaliforniaiak, mint a műfajban annyian, az elmúlt évtizedekben. Nem tudom, hogy Los Angelesben mi a frászt kevernek a vezetékes vízbe, vagy mivel kemtrélezik a hollywoodi elit környékét, de mostanában a karcosabb, dühös és/vagy kiábrándult zenéket rendre az ottani garázsokban gitározzák össze középosztálybeli fazonok, hogy aztán független kiadók által ordítsák (vagy nyöszörögjék) bele az internetbe, nagy löttyös lelki nyomorukban.
Jelen zenekar már a nevével is jelzi, hogy hova lesz a noen est omen, ugyanis a Fidlar egy betűszó, abból hogy: Fuck It Dog, Life's A Risk. Hogy aztán ők igazából mennyire divatpunkok, azt tudja a fene, mondjuk nem tűnnek annak, és nem is gördeszkáznak. (Mert gördeszkás punk nincs, hiába állítják többen is, aki gördeszkázik az nem punk, csak unja magát, és lázadásként pont olyan lesz, mint megannyi más elkényeztet csávó, akik apuék pénzén lázadnak a kertvárosból.)
Ők meg ilyen szókimondónak mondott szövegekkel operálnak, hogy valaki öljön már meg, a fenébe is, már megint józan vagyok, de egy hete másnapos, vagy hogy unatkoztam, azért lettem drogos, csak túl öreg vagyok már hozzá. Ja, ez tényleg nem a tipikus plázapunk, már ha van még olyan valahol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése