Délelőtt fél ötkor horrort nézni élet, erő, egészség, frissíti az elmét, és ugyanakkor emelkedett szórakozást biztosít, mely nem nélkülözi az erkölcsi tanulságokat sem. Meg olyan jó látni, ahogy mások megdöglenek, ha már én nem tudok aludni. A 2019-es Mesék a hullaházból pedig még jobb is mint a Mesék a kriptából, mert nem olyan bénán bábfilmes, elég jók a sztorik, ha már a bevezetője szerint is az van, hogy az univerzum építőkövei nem az atomok, hanem a történetek.
A kisvárosi hullaház tulajdonosa pedig pont történeteket gyűjt, azokét akiket van szerencséje hat láb mélyre szervezni, és aztán ezeket meg is osztja a csajjal, aki segédnek jelentkezik hozzá, és érdekli, hogy halt meg a kissrác, akit épp az előbb temetett el Mr. Montgomery Dark. (Clancy Brown, a Hegylakó egykori főgonosza, most is beszélő névvel és aljasul dermesztő tekintettel dolgozik.) És ők ketten nekiállnak végigmenni néhány emlékezetes eseten, amitől az egész kap egy antológia-szerű szerkezetet.
Úgyhogy ez egy szkeccsfilm, igazából egy olyasmi cucc, amit ma, mondjuk a Netflix, húsz-huszonöt perces epizódokból álló minisorozatnak csinálna meg, nézhető is ekként, bár érdemes inkább egyben fogyasztani, úgy jobban hat. Hosszabb-rövidebb sztorik sorakoznak fel, és fűződnek egymáshoz némileg, miközben a kerettörténet maga is rendes kis rémmesévé áll össze a végére.
creepyshake.com
A fürdőszobatükör mögött lakó csápos szörny összehajtogatja és berántja a lopós üzemmódban működő, lelkében szőke, mások által szépnek mondott luvnyát; az elitegyetem vezérbika-aspiráns bunkója maga esik bele, pedig csak újabb egyéjszakás trófeát akar egy elsős csajjal (de nem védekezik, és ő lesz terhes); a fura férj komolyan veszi a "míg a halál el nem választ" jelmondatot zombiszerű nejével kapcsolatban; a Fogtündér meg nagyon nem adja fel - ilyenek jönnek szembe, szép sorban.
A Mesék a hullaházból a cím ígérete ellenére nem az a fajta testhorror, mint Cronenberg legutóbbi poszthumán darabja, inkább amolyan békebeli ijesztgetős sztorik gyűjteménye, mint mondjuk a Roald Dahl-féle Meghökkentő mesék, amiket tizenalig évesen igen csak bírtam. Mondjuk akkortájt volt két magyar nyelvű tévécsatorna, és abból az egyik nézhetetlen, szóval olyan volt, mint a menzai tökfőzelék. Muszáj volt legalább némileg szeretni, mert nem volt más.
Most viszont beütött a nosztalgia meg a hajnali koffein, és bár a vér meg a zsigerek elég fékezett habzásúak (gondolom részben a teszkó gazdaságos költségvetés miatt), ennél több falra fröccsenő belsőség nem hiányzott, így reggeli előtt. Csak hogy lecsússzon a zabpehely is, és aztán ne fröccsenjen belőlem sehova.
sfilm.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése