2022. július 12., kedd

Kata-kombat

Katások és Katátlanok tüntetnek épp, nem Pesten, nem is Budán, hanem a kettő között, ha már a hídfoglalásnak amúgy is komoly demonstrációs hagyományai vannak mifelénk. Most épp Margit-hidat blokkolják elszánt kisadózó-szimpatizánsok (a lényeg, hogy női neve legyen, ha már Kata), szerintem jogosan, mert csúful kibaszott velük a Párt (technikailag a kormány, de a kettő egylényegű), ráadásul hirtelen felindulásból elkövetett költségvetési pánikroham keretében, és jó szokásukhoz híven, bármiféle egyeztetés nélkül.

Magam nem vagyok érintett, bár életemre erősen hatott minimum három Kata (én négynek jobban örültem volna, de az egyik nem vett komolyan), vállalkozó annyiban vagyok, hogy nem, de sosem gondoltam volna, hogy Köztársasági Elnök Asszonynak ennyi rajongója van a kisvállalkozói szférában, hogy még tüntetnek is érte. Meg neki címezve is, mert már láttam valami olyan transzparenst egy tüntetőnél, hogy "Ne írd alá, Kata!" 

Ettől mondjuk még aláírja, nem hiszem hogy elődjéhez hasonlóan nem írna alá bármit, amit a főnöke elé tesz, a tüntetésekre meg magasról tesz majd a fideszkádéenpé, legfeljebb hazaárulóznak kicsit, hogy ugye a bukott baloldalnak nem elég az ukrajnai háború, ezek a mocskok itthon is csak hergelik a népi feszültséget a soros kottájukból, mikor a végtelenül demokratikus, és önzetlenül csak a Magyar Zemberek érdekeit néző kormány ellen tüntetnek. (Fideszül: tüntikéznek.)

Pedig a harcias nyilatkozatokkal kiállás helyett tényleg elhúzhatnának már a picsába, ha már a kormányzás nem megy nekik, a hatalomtechnikai taktikázásukkal meg csak ennyire képesek. A választások előtt osztogatni, mintha nem lenne holnap, utána meg fosztogatni. Meg szorítani a nadrágszíjon, mintha a többségnek telne még szíjra.

p.s. Egyébként is mi az hogy Kata? Kat Inka! És úgy ejtik, hogy Ájron Lédi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése