2022. július 4., hétfő

Ellenségkép-ipar és szimbolikus újrahasznosítás

Kakadu P. nemzetközi helyzet fokozási miniszter (és félállásban lélegeztetőgép-ügynök) már megint még mindig ott tart, hogy az országunk hazájára leselkedő legnagyobb veszély a  migráció dél felől. Sőt, nagyobb a veszély, mint az elmúlt hét évben bármikor, pedig azóta folyamatos a "tömeges bevándorlás" okozta veszélyhelyzet, szóval mindjárt jön a vörös kód, a rögtönítélő bíráskodás, meg az aknazár a bárhova.

Hisz ezek a mostani migránsok már fel vannak fegyverkezve, és használják is (fel), szóval félre minden emberi jog, mi itt kérem élet-halál harcot vívunk, minimum két fronton. Egyrészt a géppisztolyos arab terrorista-hordák ellen, akik egy tatárjárás lendületével rohannák le Európából a főleg minket, másrészt ezeket még direkt is hergeli Brüsszel, meg az a zsidó spekuláns Nyú Jorkból, aki változatlanul az Ő a Soros.

Ez felfegyverkezős szöveg egyébként onnan jön, hogy két nem bennszülött banda éleslőszerrel óhajtott rendezni valami vitás esetet Szabadka környékén, a makkhetesi erdőnél (Makkhetes: Tök Ász, nem?), és hívja ezt innentől a magyar állami propagandamédia Nagy Szabadkai Migránslövöldözésnek. És vizionál tőle felfegyverzett, a határunkat támadó hordákat a hülye hajú miniszer, még jó hogy nem kiabálta ő is, honfiúi hevülettel, hogy: Fegyverbe, fegyverbe!
Pedig az hogy két, valamiért egymást utáló társaság lövöldözésbe torkollik, nyilván nem jelenti azt, hogy akkor innentől az összes Irakból, Szíriából vagy épp Ukrajnából menekülőt terroristának kellene tekinteni. Terroristánál jó eséllyel még tenorista is több van közöttük, bár azt hiszem a határvadász-védelmi őrség énekhangra pont nem teszteli őket, elvégre a kóruséneklás az olyan buzis-nemváltós izé. A focihoz meg mindegy, hogy valaki képzett bariton-e? 
És egy másik nézőpontból: terroristák-e a nézeteltéréseiket késelés útjára terelő, zsákfalusi napszámos-dílerek, avagy potenciális terroristák vagyunk-e mindannyian, akiknek ugyanaz az állampolgársága, és ráadásul pont a szomszéd megyében birtoklunk lakóingatlant?

Hisz kollektív bűnösség elvileg ugye nincs, kivéve, ha praktikus-aktuálisan épp jól jön politikailag, persze csak amennyiben a közhangulat hisztérikus hergelését tekintjük politikának. És hát mi mást, az ittésmost keretrendszerében?
Engem például időnként majdnem elüt egy-egy bunkó autós, akinél a zöldből sárgába forduló lámpa nem fékezést vált ki, hanem inkább gázba taposást, hogy aztakurva, én még akkor is átcsúszok... Utálom is az összes autóst, generálisan, aztán konkrét esetekben még leválogathatom, hogy van-e köztük normális, mondjuk aki nem akar megölni a zebrán.. (Ezt persze anyáméknak vagy öcséméknek nem merném mondani, mert náluk mindenkire jut egy saját autó, és nem félnek használni. És ebben az életben csak ez az egy életem van. Asszem.)

De Kakadu nertársnak most vagy beakadt a lemez, vagy tényleg egy madár agyával próbál átevickélni az életen, és nem emlékszik rá, hogy a szektája rajongóin kívül már 2015-ben sem vette komolyan senki ezt az óvodás szintű (ám egy különösen szemétláda felnőtt aljasságával előadott) baromságot. Vagy pont hogy arra emlékszik, a híveknél végül is bejött ez a duma, szóval győztes hazugságon ne változtass, no nem mintha utólag leesne egy kormányhitű néninek is, hogy akkor meg lettek vezetve, csak így nem kell gondolkodni új gyűlölnivalókon, a gondolkodás ugyanis fárasztó, és hosszabb távon önreflexiót okozhat. Márpedig a fideszkádéenpé véresen cinikus hatalomipari betanított munkásai (mondjuk minimum a fél kormány) sok minden elviselnek, vastagra edzették már a bőrüket, de nagyon nem szeretnek szembesülni. A szavaik és/vagy döntéseik következményeivel, az erkölccsel, az annak nevében általuk barkácsolt joggal, önmagukkal és úgy általában a valósággal, illetve az attól tartott távolsággal. 

Számukra fontos a pozitív önkép, annak tudata, hogy ez itt a lehető világok legjobbika (már a suliban is direkt nem olvasták Voltaire Candide vagy az optimizmus című szatirikus alapvetőjét), és ha valami mégis elbaszódik, azt nem ők basszák el (szét, át, meg és vissza), hanem mindig, de tényleg mindig a kívülről támadó Gonosz Erők, akik ellen csapataink permanens harcban állnak, illetve főleg ülnek, miközben harcias memorandumokat diktálnak Editkének. (Aztán esetleg megdugják, de szigorúan a bevett  diplomáciai csatornákon keresztül.)
Hát ja, nekik térkép e táj. És szeretnek Monopolyt játszani rajta, pláne ha közben is újraírhatják a szabályokat, és Brüsszel meg nem pofáz bele a mit.


p.s. Érdekes változás a frazeológiájukban, hogy korábban mindig 'civileztek', de annyit, hogy e neutrális kifejezés lett a sátáni világ-összeesküvés előretolt erőinek szinonímája, most meg már NGO-znak. Biztos szervezett a Kormányközi Minisztérium valami túlárazott angol továbbképzést Ibizán. És azóta már tudják, hogy a non-governmental organization a precíz megnevezés a mocskos, anarchista biopálinkát nyakaló, nagyrészt értelmiségi csürhére. Mi más is lenne, elvégre jó és hasznos szervezet csakis az lehet, amelyik kormányzati, vagyis ők csinálták, ők pénzelik és maguknak báboznak vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése