Hóhalálában

Asszem a horrorban az a jó, hogy nem is igazán ijesztő, hisz láttunk már mindent többször is,  maga a műfaj nem akar, mert nem is tud túllépni a saját kliséin. Így viszont nem veszünk zsákbamacskát, mindenki tudja mire számíthat, legfeljebb a megvalósítás minőségben lehetnek különbségek. De a vér és bél, a halálsikoly és a zombi-esztétika az konstans. Olyan ez, mint mikor az ember ugyanarra a nyaralóhelyre jár vissza évről-évre, mert - és erről egyszer  rég már firkáltam valamit - jó dolog új helyekre utazni, de még jobb visszatérni valami régire. Legalább is nekem, akinek az a kikapcsolódás, hogy időnként (de nem túl gyakran), ugyanazokat csinálhatja a mármegint ott, csak hogy legyen valami körkörösség az életében, mert az egyenes vonalúság szürke és nyomasztó.

És a zsánerfilmek is pont ezt nyújtják, a visszatérést az ismert és megszokott világba, így aztán nem is kell félni, meg izgulni meg ilyen hasonó dolgokat szorongani rajtuk, csak élvezni hogy másoknak mennyivel rosszabb nálunk, miközben megnyugtató érzés, hogy ezek azért mégis csak kitalált alakok, egy röhejesen irreális történetben. (Pont ezért nem bírnék végignézni mondjuk egy nyilvános kivégzést, sőt annak tudata a padlóra vinne, hogy a közelben épp zajlik egy.) De a horror, pláne ha jól csinálják, bármilyen naturalista látvány ellenére is igazából csak rajzfilmerőszak, és hát azon sem szoktunk rémüldözni, mikor Tom macskának kirobbannak a szemgolyói, vagy a Prérifarkas száz métert zuhan egy szikláról, átmegy rajta egy kamion, és csak aztán dobak rá atombombát.

Szóval heti egy-két horror az tök jó, üdít-frissít, bár az orromat azt pont nem tisztíccsa, de ha épp nem akarok már vacsorázni, mert indokoltan dagadtnak érzem magam, valami kibelezős tündérmese egészségügyi szempontból is hasznos lehet.

A heti fejadag pedig a No Exit (precíz magyar fordításban: A hó rabja), ami már címében is egy valóságos nomen est omen, bár nem az a belezős fajta, inkább thriller mint slasher, pedig a nagy melegben a hó mellé jól esett volna például egy pszichopata sorozatgyilkos is, aki előbb gondosan a falra szögezi áldozatait, hogy aztán szakszerűen kibelezze őket. De nem, itt más a leosztás, még rémisztgetés sincs, ez a csapdába esve megküzdés sokadik változata, amolyan “túlélés halottakkal“.

 Alaphelyzet: Zemberek a magaslaton, a hó fogságában, valami autós pihenőben a Sziklás-hegységben. Öten összezárva éjszakára, míg valaki ki nem ássa őket, térerő nincs. A főszereplő csaj meg, úgy is mint a rehabról anyja kórházi ágya irányába szökésben lévő, labilis drogos (aki azért a parkolóból próbál mobilozni) meglát egy feltehetően elrabolt kislányt az egyik autóban. Nincs túlmagyarázva a dolog, a kiscsaj meg van kötözve, a szája leragasztva, bár „segítség elraboltak!“ tábla nincs a nyakában, amit azért én kissé hiányoltam. De az legalább tuti, hogy nem hallucináció.

nytimes.com

És akkor lehetne ebből valami vérfagyasztó változata (ez esetben szó szerint) az Agatha Christie-alaplének, hogy valaki a maroknyi társaságból nagyon  rossz ember, Poirot meg sehol, úgyhogy blöffölős kártyajátékot játszanak, a néző meg töprenghet, hogy ki a hunyó? Mondjuk sokat nem kell rá várni... Bárki.

Innentől pedig már nem krimi a cucc, hanem a jól bejáratott thriller. Van itt egymást gyanakodva méregetés, bukdácsolva hóban menekülés sikoltozással, meg sötétben rémüldözés a pszichopata gyilkostól, szóval a szokásos, kedvesen otthonos frászkarika, újra meg újra. De a cselekményben van annyi fordulat, hogy azok bőven kitöltik a másfél órát, a tök ismeretlen színészek elég jók, amúgy meg sötét van, hó és halál, meg mint a Hegylakóban, a végére csak egy maradhat. (Mert hát megint csak bebizonyosodik, hogy senki sem ártatlan ebben a bűnös világban, ami viszont elég kicsi hozzá, hogy mindenki összefusson benne a múltjával.)

Úgyhogy egész jó, nyomasztó egy darab lett ez is, bár változatlanul hiányolom a horror-kliséket, úgy mint vérbenforgás, szemrehányás meg a belső Én kibontakoztatása filézőkéssel. A történet keretei között lehetett volna egy kicsit szutymákosabb a műegész, teljesen indokolatlanul persze, de hát ez fajta öncélúság is a műfaj varázsához tartozna.

p.s Utólag megértettem a magyar címet is, meg hogy mi benne a poén. A főszereplő csaj kokainfüggő, szóval így is a hó rabja. De hát nagyon meleg van, csikorognak az agyamban a fogaskerekek, és épp forr a hűtóvíz.