2022. július 7., csütörtök

Forrad Alom

A Ninjaspy egy vancouveri zenekar, zajkeltésben valahol félúton a System of Down meg a helyi head shop melletti klubban lazuló amatőr raszták között, a szövegeikben viszont sokszor erősen balosak, mondhatni forradalmiak. Az Evolution című számuk például elég jól tömöríti dalszöveggé a marxi kapitalizmus-kritikát, pontosabban a fiatal Marx Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből címen megjelent írásaiból ezt-azt, ha még tanítanék, a kollokviumon adnék is rá egy biztatásnak szánt hármast. Egyébként a jeles német filozófust, és íróasztal-forradalmárt nevesítik is, csak hogy ne legyen kétségünk.

Evolúció és revolúció találkozása  a boncasztal helyett egy kortárs szubkultúrában, ami tényleg egyre inkább szub, mert mostanában mintha a jobbos populizmus népszerűbb lenne, mint Marx vagy akár bármelyik kollektivista anarchista lázálom-díler, a generációs lázadás manapság az, ha valaki bunkó a tiktokon, direkt majonézzel eszi a lángost és eredetiségnek látja a primitív demagógiát.

A Nindzsakém ebbe a lecsóba csap bele a maga szerény eszközeivel, ők tipikusan az a banda, akibe csak véletlenül lehet belefutni, elvégre senki sem keres rá arra, hogy 'kanadai marxista punkok, gót reggae beütéssel'. Ám legalább tudni sem lehet túl sokat róluk, azon kívül, hogy hárman vannak, és legutóbb tíz év alatt hoztak össze egy lemezt. Ja, de Marx még meg is halt, mielőtt befejezte volna A tőkét, amit aztán Engels, ez viszont nem csak Vancouverben nem érdekes, de itt, a Dél-Dunántúlon sem vet hullámokat a járókelők lelkében. Legalább is amíg a sarki zöldségesnél meg nem látják a karfiol árát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése