2022. július 5., kedd

Honügyvédelem

Szalay-Bobrovniczky Modorosh-Uryzáló Kristóf hadvédelmi honügyminiszter volt már minden (nagykövet, főszerkesztő, tőzsdei spekuláns, multicégnél kincstárnok), csak akasztott ember nem, vagy az is, csak azóta már elmúlt. Minden esetre érdemes beleolvasni a róla szóló wikipédia-oldalba (vagy ő írta, vagy valamelyik kifutófiúja), a rangkórság meg valami kibaszott nagyképűség olyan elegye jön ott szembe, hogy kétség sem férhet a faszi NER-kompatibilitásához, mondhatni ő az ideális hűbéres, végrehajtó, okosba' elintéző, stróman, szociális hentes és mészáros (nem az, most nem) a felcsúti döbrögi számára.

Úgyhogy most miniszterkedik, és mivel már nemzetközileg is hülyén nézett ki, hogy a minisztériuma a saját repülőgép-gyárától venne kiképzőgépeket, gyorsan - és nyilván falból - eladta azt a MOL-vezérnek, aki viszont körözött, és a szomszédos Horvátországban korrupció miatt jogerősen börtönre ítélt bűnöző. Igen, már a látszatra sem adnak, a maffiáskodás ezzel már bevallottan nem rendszerhiba, hanem maga az üzemszerű működés.

És az elvárható módon mohó miniszter most kinézte magának a Hadtörténeti Intézet és Múzeum várbeli épületét, hogy ő oda tenné át méltóságos miniszteri székhelyét, úgyhogy a hadtörténészeknek jó eséllyel nemsoká csomagolniuk kell, hogy elköltözzenek a valahova. (Felmerült már Kecskemét meg Székesfehérvár is, csak hogy kicsit szívassák ezeket a főtiszti rangokkal feldíszített muzeológusokat, elvégre tudniuk kell hol a helyük. A Miniszter Úr arisztokratikus alfele alatt, és ott is örüljenek, ha legalább le se szarja őket, bár megtehetné.)

Közben  pedig erősen szorgalmazza, hogy a fiatalok igen is menjenek katonának (gyakorlatilag másfél lépésre van a sorkatonaság visszaállításának igényétől), mert ugye milyen szép hivatás is a haza (bocs, Haza) fegyverese védelme, pláne ilyen vészterhes időkben, mikor a pártvezér és kancellár informális főnöke épp lerohanja a köztünk lévő országot. (De legalább minket már nem kell, volt az a pénz, amiért a pávatáncos már zsebben.)
Másfelől nézve ugyanakkor a katonai hivatás azt jelenti, hogy az újoncokat megtanítják szakszerűen embert ölni, a parancsoknak vakon engedelmeskedni, és elfogadni azt az abszurd helyzetet, hogy az ember parancsnokai gyakran butábbak és alkalmatlanabbak nála, csak valakiknek a sógorai, lendületesen szervilisek, meg félrészegen is viszonylag ritmusra tudnak menetelni. És ennyi lényegében elég, csak találjanak el a laktanyáig.

Talán Uj Péternél olvastam valamikor, hogy a sorkatonaság lényege abban állt, hogy a viszonylag átlagos-normális fiatalokat megtanították piálni, hazudni és lopni. Szóval nem az előző posztban emlegetett Üdvhadsereg volt a minta. Miközben a komplett magyar hadsereg képessége abban állt, hogy egy esetleges, akkor még nyugatról jövő támadás esetén, úgy fél órára feltartsa a gonosz NATO-erőket, míg Ukrajnából ideérnek a szovjet bombázók, szétcsapni közöttük durván.

Ma már persze mi vagyunk a NATO, pontosabban mi is, közben meg Putyin utolsó uniós csatlósa is, szóval nem világos, hogy ki a frász támadna meg minket, csak azt tudjuk, hogy kik védenének meg.
Hát nem a mindenhez is értő újdonsült miniszter, meg a baltafejű főparancsnok, mert bár az előbbi gördülékenyen tudja tolni a kormányzati bullshitet, az utóbbi meg terepszínűben is hozza egy sztriptízbár kidobóemberének stílusát, de a nagyképű fontoskodáson túl azért sokra ne számítsunk tőlük. 
Jut eszembe, a nagyképű fontoskodás lehetne már egy rendes egyetemi szak, csak hogy a felcsúti is lehessen valahol díszdoktor már (bár biztos az már itt-ott), plusz hogy kitermeljék a rezsim szakszerű kádereit, mert jelenleg autodidakta módon, spontán hasonulással kell hozzábutulniuk.
És nem lehet mindenki akkora multitálentum, mint Szalay-Kötőjel Ésatöbbi Kristóf méltóságos úr. Nem is a Várba kéne költöztetni, hanem a Toronyba. Tudjátok, a Tower-be.

Használt autót nem vennék tőle, de repülőt meg muszáj.
(mandiner.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése