Szemétkutyák

Ahhoz képest, hogy majhogynem kedvelem Wes Anderson filmjeit, négy év után csak most jutottam el a Kutyák szigetéig. Pedig már A fantasztikus Róka úr kapcsán kiderült, hogy nagyon megy neki a klasszikus stop-motion technika, amikor nem számítógépezik össze az animációt, hanem igazi bábokat apránként mozgatva, kockáról-kockára veszik fel az egészet, ez esetben a nem meglepő módon gumibaba formájú emberek, és a hozzájuk képest jóval emberibb kutyák interakcióit. (A kutyákok tényleg nagyon jók, állítólag igazi alpaka szőrből formázták a bundájukat, és széles érzelmi skálán képesek fejeket vágni, míg az emberi főszerepben rémisztgető kissrác csak bután, dühösen és csalódottan tud nézni, azt' ennyi.)

filmtekercs.hu

Sztori szokás szerint nem sok van, valami disztópikus tanmese, hogy a fiktív Japán fiktív nagyvárosából (Megaszaki - ez mondjuk legalább vicces), valami kutyanátha-járvány miatt kitiltják a kutyákat, az ölebektől  a kóborlókig mindet, és kiteszik őket egy közeli, szemétlerakónak használt szigetre. Az elsők között a korrupt, háttérhatalmilag is kavaró polgármester (afféle lokális Palpatine, jakuza-manírokkal) fogadott fiának őrkutyáját, hogy aztán legyen kit keresnie a srácnak a szemétügyi dombok közt, a nem túl távoli szigetvilágban. 

Jut eszembe,  amikor a kutyadékok a nagyváros fényeit bambulják  a partról, akkor nem jut eszükbe, hogy ez nincs is olyan reménytelenül messze, ők meg elvileg tudnak úszni? Á, biztos elkényeztetett szobakutyák, no meg a parti őrség, és hát miért is kellene számon kérni a logikát egy felnőttesen elmesélt, de alapjában mégis gyerekmesén? Igazából abban szörnyű hátsó szándékban sincs sok logika, ami miatt kimaffiázzák az ebeket a városból, de ez is csak utólag tűnik föl.

Hisz Anderson nem történetet akar elmesélni, vagy nem elsősorban (a Grand Budapest Hotelnak azért például egész jelentős sztoriíve van), ő egy érzelem- és látványpékséget üzemeltet, ahol lényeg az, hogy nem bírjuk nem nézni, annyira lenyűgöző benne az összes részlet, meg az összes kis, lazán odavetett poén. Az ember egy negyed óráig tényleg csak nézi, hogy de az nem lehet, hogy ezek igazi bábok, ez tuti CGI, pedig de. Lehet. Macerás nyilván, ez esetben konkrétan szőrszálhasogatós, de megéri, pláne mert a kutyáknak ráadásul nagyon laza dumájuk van, miközben az emberi karakterek ugye japánul, amit még csak fel sem iratoznak, vagy hogy kellene ezt szakszerűen ragzani. (A felirat az ikes ige?)

De ez az a helyzet, amikor nem is érdekes, mit gurguláznak a fura fejű humanoidok, ők csupán a zavaró tényezők két kutyabandás jelenet között, a reklám-, kávé- vagy pisiszünet, ha nem találjuk a távirányítót, vagy azon a 'pause' gombot.

Mert ezt a lepusztult, rohadó-rozsdásodó világot látni kell. Nem szeretnénk ott lenni, de nem is zavaró a nézése (meg a járása), azok ott a mi világunk romjai, ahol egzotikus fertőzések, arcunkba tolt moralizálások, giccsbe hajló érzelmek komposztálódnak valami média- és társadalomkritikává, ami nem zavar, de nem is fontos. Mára már.